Nincsenek koncertek, de vannak új dalok: a gyergyói srácok meg is mutatják az elsőt.
Nem csücsül a babérjain a meglehetősen termékeny gyergyószentmiklósi pop-rock színtért képviselő 4S Street: az alig két esztendős zenekar tavaly dobta piacra első nagylemezét – a Fellegvár című albumról itt írtunk –, de már új dalokat faragnak, és persze készülnek a fesztiválszezonra, ha idén lesz olyan egyáltalán.
Az új szerzemények közül korábban már rögzítettek is néhányat a járványhelyzet előtt, ezek közül az elsőt már ki is rakták a zenekari Youtube-csatornára.
A minimalista, biciklizős-szöveges klippel megspékelt, Állj meg című szerzemény alig három napos, de már több mint 18 ezer megtekintésnél jár. A dal itt hallgatható meg:
">
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.