Én mondtam. Ugye, hogy megmondtam?

Én megmondtam, hogy rendesen kell elvégezni a munkát. Ha az a munka nincs rendesen elvégezve, akkor az milyen munka? Akkor az csak félmunka. Annak jó vége nem lesz. Azt hiszed, megcsináltad, de aztán kezdheted elölről. S tessék. Gyere ide, na. Ott vannak maradva a sarkok. Mi lesz azokkal a sarkokkal, kérdezem én? Elő kell venni megint a porszívót, az lesz. Pedig milyen jól elpakoltam, alig tudtam beszuszakolni a helyére.

Megmondtam neki, ha a port nem töröli le, akkor az a por nem lesz letörölve.

A por nem olyan, hogy letöröli magát. Ott lesz a por vastagon a polcon, a tévén, kanapé karfáján, mindenhol. Rákönyökölsz a karfára, hogy fog kinézni a könyököd? Poros lesz a könyököd, pallhatod le a port a fekete könyöködről. Jönnek a vendégek, pallhatják le ők is a karjukat, könyöküket, mindent. S be kell kapcsoljad a tévét, hogy ne lássák, hogy poros. S az milyen, hogy jönnek a vendégek, s megy a tévé?

Mennyit mondtam anyukának, ne mind akarja felújítani azt a lakást, élvezze inkább a nyugdíjas éveket. S ne mind járkáljon annyit ki, főleg télen, élvezze inkább otthon a nyugalmat. Mennyi pénz, mennyi munka ma egy lakásfelújítás! Nem úgy van, mint a kilencvenes években. S anyuka sem bírja már úgy, mint akkor. De hiába, most szét van verve a lakás. S anyuka panaszkodik, hogy nem jönnek a munkások, pedig megígérték. Mondtam, hogy nem fognak jönni, soha nem jönnek. Hozzánk se jöttek, hát még egy nyugdíjashoz! Gondolják, annak van ideje várni. Anyuka persze most csupa ideg, azzal hívott, hogy nyugtatót kellett bevegyen tegnap. De mind panaszkodhat, most már.

Ugye, megmondtam, apuka, hogy arra a sok gyógyszerre nem kell inni egy kortyot se?

Jó, hogy nem pálinkával veszi be a vérnyomáscsökkentőt, apuka. Nem pálinkával, csak sörrel vette be, apuka? Megáll az eszem, s most, hogy menni kell az orvoshoz, meg van ijedve, apuka. Mondjuk, jó lehet az a nyugdíj, ha a gyógyszer mellé sörre is telik, apuka.

Te, úgy vásárol mindenki, mintha nem lenne holnap. Verik le egymást az üzletben az emberek. Négyszáz lejes cipők, ezer-kétezer lejes kávéfőzők! A kajáról nem is beszélve. Veszik az emberek azt a sok szemetet, tele vannak bevásárlókocsik. Honnan ennyi pénz, honnan? S akkor sírunk, hogy nem elég. Persze, hogy nem elég. Költöd a pénzt, fogy. Ilyen egyszerű.

Mondtam Krisztinának: Krisztina. Átverés a Black Friday, Krisztina. Nem kell ilyenkor semmit venni, Krisztina. Két blúzt pláné nem kell venni egy helyett, Krisztina. De nem volt, akivel beszélni. Most, hogy ismét rendes áron van minden, nézem a blúzokat az Emagon, öt lejjel drágább csak darabja, mint múlt héten. Mondtam neki: Krisztina. Nem kell csodálkozni, hogy nem elég a fizetés, Krisztina.

Mondtam Ferinek: Feri. Kicsit sok lesz ez így, Feri. Nőni fog a pocak, Feri.

Négy szelet vinettás kenyér, Feri? Estére szalonna, Feri? Nem azért, mert sajnálja az ember, s szívesen is főzök, nem arról van szó. De akkor nem kell sírni, hogy feszül a póló. Azt mondja, amióta vettük a szárítógépet, mennek össze a pólók szárításkor. De érdekes, az én pólóim nem mennek össze. Mondtam neki, mérje magát minden nap, de nem méri. Én nem állhatok rá helyette a mérlegre! Mondtam neki, Feri. Aki eszik, az hízik, Feri. S ő aztán eszik. Ez Feri.

Megmondtam előre, ha állandóan kapják fel azt a gyermeket, amikor megnyikkan, el fogják kapatni. S meg is lett az eredménye. Azt csinál az a gyermek a szüleivel, amit akar. Azok pedig csak ugrálnak körülötte, s aztán csodálkoznak, hogy buknak orra, annyira ki vannak fáradva. Ugrálsz, fáradsz, ez van.

Én biza megmondtam nekik, hogy azért nem alszik az a gyermek rendesen éjszaka, mert nem fektetik le időben. Kilenckor még motorozik a gyermek a műanyag motorján a kanapé körül, s a szülei még gyönyörködnek benne, hogy milyen ügyesen motorozik. Csak ülnek a kanapén, s nézik azt a gyermeket, de nem mozdulnak, hogy lefektessék. Azt mondják, örülnek, hogy ülhetnek nyugodtan egy kicsit. De ha este csak üldögélnek, éjjel aztán járkálhatnak át a gyermekhez.

Megmondtam nekik: nem kéne olyan későn lefeküdni! Tizenegykor még fenn vagytok, s akkor csodálkoztok, mondtam nekik, hogy reggel alusztok el lábon állva, mondtam nekik. Te, ha fel akartok kelni, este le kell feküdni, mondtam nekik. Rendes időben kell lefeküdni. Nem tizenegykor vetni az ágyat, könyörgöm, mondtam nekik. Járkálni fel-alá a házban fogkefével a szájatokban éjnek évadján, mondtam nekik.

Pedig mondtam nekik, hogy azért nem tudnak elaludni, mert egész nap a gép előtt ülnek.

Az a helyzet, hogy meg kéne mozdulni, kicsit sportolni, futni, úszni, elmenni a terembe. Mondtam is nekik. Na jó, én se mozgok, de nem is ülök annyit a gép előtt! Este befordulok s már alszom is.

Én megmondtam nekik, hogy ne kényszerítsék licibe azt a gyermeket, csak kínlódik szegény. S mire fel? Legyen tanár, csináljon három gyermeket, aztán igyon, mint a nagybátyja? Ment volna valami rendes szakmát tanulni inkább. Kicsit dolgozna külföldön, hazajönne, vehetne egy traktort, vagy valami munkagépet. Vannak most pályázatok is munkagépekre. Meg vagy élve, ha van egy munkagéped. Semmi se kell, ha van egy jó munkagéped. Nyelvet se kell tudni, ha van egy jó munkagéped.

Én mondtam. Mehetett volna licibe is az a gyermek, vág az esze, ha egy kicsit megerőlteti magát, akármi lehet. Csak meg kell tanulni egy kicsit erőlködni. Semmit nem adnak ingyen! De egy kicsit meg kellett volna támogatni hátulról azt az erőlködést. Mondtam, hogy ne engedjék a maga feje után, el fog kanászosodni. Csak a buli, s akkor persze, hogy ez van. Hogy érkezik haza egyik délután részegen a szakiskolából. Kétségbe vannak esve, hogyne lennének. Én nem akartam mondani nekik, de gondoltam, hogy így lesz. S nézd meg, így lett.