Eltűntek az emberek Kolozsvár utcáiról, visszatért a Természet! (KARANTÉN-FOTÓRIPORT)

Ha az ember kiáll a kincses város főterére, tisztán ellát a Himalájáig. És más csodák is történnek a poliszban karantén idején.

Hirdetés

Az újság megírta: megváltozott a világ. A koronavírus bekergette az embereket otthonaikba. A Természet viszont épp erre várt. Egy kis laufra, tiszta levegőre, helyre. Hogy azonnal visszafoglalja a teret, amelyet az ember elhódított előle. Bejárták a világot a városokban csatangoló (egyes esetekben úszkáló) őzekről, majmokról, delfinekről, krokodilokról, egyéb állatokról készült felvételek. Gondoltuk, szétnézünk Kolozsváron: vajon milyen lényekkel találkozhatunk a karanténba zárt város nagyon is ember-telenné vált szabad terein? A valóság minden képzeletet felülmúlt. Tessék, mutatjuk is:

Az első örömhír akkor fogadott (és még a fogait se vicsorgatta), amikor el akartunk indulni a Farkas utcai református templom felé. Az utca neve évszázadok óta csupán emlékszerűen őrizte a farkasok (Canis lupus) jelenlétét. Nos, ennek vége. Olyannyira, hogy kerülőt is kellett tennünk, ugyanis nem tűnt bölcs dolognak áthaladni a nemes vadak sorfala között. Azt azonban észrevettük (mielőtt magyarosan távoztunk volna a Király utca irányába), hogy az utcában feltűnt egy másik farkasfaj is. Önök is látják, kedves Olvasók?

A következő észlelésre a Hunyadi téren került sor, nem kis megdöbbenésünkre. Azt ugyanis megszoktuk, hogy Székelyföldön a barnamedve (Ursus arctos) az ember lakta táj szerves részévé vált… de Kolozsváron? A morcosan bámuló állatot kísérő csíkmadarasi pásztor (igen, medvepásztor, nincs ebben semmi különös, munkahelyteremtésről van szó) elmagyarázta: a Laci névre hallgató tíz éves kanmedve azért ilyen morózus, mert még elüldögélt volna barlangjában, mint rendes, karanténtisztelő polgár, de muszáj volt jönnie, ugyanis szerződése van a katasztrófavédelemmel. Azért tartózkodik a Hunyadi téren, hogy a hithű ortodoxokat, no meg a pópákat távol tartsa a templomtól, a kiskanáltól meg a szociális érintkezéstől.

Ezek után a belváros tüdeje, a Sétatér felé vettük az irányt. Gondoltuk, a park környékén több élőlény mozog most, hogy az Untoldról álmodó bohémek és egyéb humanoidok visszahúzódtak lakásaikba. És mennyire igazunk volt. Az Erzsébet hídon ez a kép fogadott. Hát nem csodálatos? Emberemlékezet óta nem láttunk cetféléket a Szamosban lubickolni, hát még akrobatikus ugrásokat végezni. Sajnos delfint nem észleltünk, de ennek tudományos oka van: ahol feltűnik a kardszárnyú delfin (Orcinus orca), onnan minden kisebb cetféle, vagyis a delfinek is úgy elhúznak, mint Olaszországból az eperszedők járvány idején.

Amint folyásirányba néztünk, még nagyobb meglepetésben volt részünk. És egyben jelentjük: sikerült megoldani egy évszázados filmtörténeti rejtélyt is. Köztudott, hogy Janovics Jenő Sárga csikó című filmjének forgatásán, 1913-ban az egyik színésznő, bizonyos Imre Erzsi beleesett a Szamosba és meghalt. A korabeli szakértők (szociológusok, politológusok, elemzők, véleményvezérek) szerint a szerencsétlen nő halálát fulladás okozta. A később Amerikába emigrált színész, Várkonyi Mihály ugyan váltig állította, hogy látta, amint egy hatalmas fehér cápa (Carcharodon carcharias) elragadta Erzsit, meséjét az alkohol és a nők számlájára írta a közvélemény. Nos, itt az ideje, hogy rehabilitáljuk a derék szemtanút. A cápák visszatértek a Szamosba!

Hirdetés

A parkba betérve a földbe gyökerezett a lábunk. Egy nem túl nagyméretű (jó, azért a parkban fellépő untoldos DJ-khez képest elég nagy) dinoszaurusz állt előttünk. Épp fellépett az egyik hidacska korlátjára, feltehetően azért, hogy könnyebben elérje a közeli fácska friss hajtásait. Megnyugodtunk: növényevő állatról van szó. Na de… hogy lehet ez? Hiszen még a legtrendibb Instagramos véleményvezérek is elismerik, hogy a dinoszauruszok még azelőtt kihaltak, hogy az ember egyáltalán megjelent a Földön. Sürgősen felhívtuk báró felsőszilvási Nopcsa Ferencet, aki szolgálatkészen azonnal kiszállt a helyszínre (természetesen szabályszerűen kitöltött nyilatkozattal a zsebében) és miután szemrevételezte a békésen ágaskodó állatot, kijelentette: semmi kétség, a Magyarosaurus dacus nevű erdélyi törpe dinoszaurusz egy példányáról van szó. Amely a jelek szerint nőstény, és vemhes! Kérdésünkre, hogy akkor hogy is állunk a kihalással, Nopcsa báró röviden összefoglalta a tényállást: a dinoszauruszok nem haltak ki. Úgy tűnik, igaza van.

Pár lépéssel odébb újabb csodálatos észlelést tettünk. Egy pillanatig úgy éreztük magunkat, mintha a majmok bolygójára csöppentünk volna. Egy méretes csimpánz (Pan troglodytes) hím bámult le ránk a sétatér legnagyobb platánjának ágáról. Körülnéztünk, de kamerákat nem láttunk sehol, és Tim Burton, de még Jane Goodall sem őgyelgett a környéken. Aztán arra kezdtünk gyanakodni, hogy az állat valamelyik karanténba zárt vándorcirkuszból szökött meg. Aztán arra, hogy nem is csimpánz, hanem egy polgár, akit a parkban ért a kijárási tilalom és már nem tudott hazamenni. Megszólítottuk az állatot, mire ránk vicsorított, majd eléggé elítélendő módon fekáliával dobált meg. Ami a vadon élő csimpánzok egyik rossz szokása. Tehát nem szökött rab. Vad, szabad honfoglaló!

A sétetéri tóhoz érkezve megoldódott egy újabb rejtély, ugyanakkor szerkesztőségünk beírta nevét a tudományos világtörténelembe. Ugye, szinte ezer éve kering a legenda arról a lényről, amely állítólag a skóciai Inverness közelében levő Ness-tó mélyén tanyázik. Aztán 1934-ben elkészült a kriptozoológia egyik leghíresebb fotója, amely a titokzatos Loch Ness-i szörny vízből kiemelkedő nyakát és fejét ábrázolja. Nos, majdnem száz év elteltével sem tudjuk biztosan, van-e szörny a Ness-tóban, vagy nincs. De arra mostantól mérget vehetünk, hogy a sétatéri tóban igenis lakozik egy szörny. És nem is olyan szörnyű. Sőt, nem is képzeletbeli! Báró Nopcsa Ferenc ugyanis percek alatt azonosította az állatot. Egy fiatal plesiosaurusról van szó. Figyelem: etetni csak friss hallal szabad. Simogatni viszont kifejezetten tilos. Majd, amikor a karantén véget ér.

Ennyi fantasztikus észlelés elég is volt nekünk egy napra. Hitelt érdemlően bizonyítottuk: alig lép le az ember a színről, a Természet burjánzó fejlődésnek indul. Hazafelé vettük hát az irányt, ám Natúra anyánk még tartogatott számunkra egy meglepetést. A magyar színházzal szemben, az átjárónál összefutottunk a leghíresebb erdélyi celebbel. Igen, magával Drakula gróffal! Teljes díszben állt a járda szélén. Döbbenetünk nem ismert határt. Gróf úr, kérdeztük hebegve, de hiszen hétágra süt a nap, hogy-hogy ön nem hamvad el, hiszen vámpír? A gróf lemondóan legyintett: amennyi badarságot összehord az emberiség a vámpírokról… Fokhagyma, szentelt víz, napfény. Csupa álhír! A vámpír pont olyan adófizető, mint bárki más. Nem hittünk a szemünknek (igaz, szorosra húztuk nyakunkon a kabátgallért.) A gróf bágyadtan érdeklődött: nem tudnak egy jó kávéházat a környéken? Drága gróf úr, többet is tudunk, de mind zárva vannak, tudja, járvány van, karantén. A gróf ábrándozva nézett a messzeségbe: járvány… Gyorsan elköszöntünk és hazasiettünk. My home is my castle.

Hirdetés