// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Csíksomlyói búcsú? Nem! Mária napi ortodox zarándoklatok? Igen!

// HIRDETÉS

Pedig idén pünkösdkor kicsit más volt a leányzó fekvése járványügyileg, mint augusztus közepén.

Nincs ebben semmi különös, csak egy kis kettős mérce. Az idei csíksomlyói búcsút a szervezők lemondták, legalábbis a hagyományos formában, tekintettel a járványügyi helyzetre. Megjegyezzük, hogy a sürgősségi állapot május 16-i kezdettel megszűnt, ám az azt követő vészhelyzetben tilos volt a tömegrendezvények szervezése, ezért a búcsú szervezői nem csak észszerűen, törvénytisztelő módon is jártak el.

Ehhez még annyit fűznénk hozzá, amolyan apróságként, hogy a május végi vírushelyzet enyhén szólva sokkal jobb volt, mint az augusztus közepi. Kapásból példaként álljon itt a június elsejei járványjelentés, mely szerint az egy nappal korábbi új fertőzések száma 141 volt.

És akkor ugorjunk egyet: augusztus 15-e, Nagyboldogasszony ünnepe. Az ortodoxoknál is nagy ünnep ez. A leghíresebb román zarándoklat a füzesmikolai kolostornál zajlik ezen a szent napon, de más helyszíneken is összegyűlnek a hívek, hogy Szűz Máriához imádkozzanak. Nagyon helyesen, egyébként. Na de kérem, nézzük csak meg a szombati járványügyi jelentés hasonló számát: 1328. Szinte tízszer akkora, mint pünkösd környékén. És ehhez képest mi történt a füzesmikolai kolostorban? Már pénteken 2500 hívő jelenlétét jelezték, szombatra pedig ez a szám 5000-re nőtt. (Jó, nem 10 000-re, ahogy általában szokott.) Na de mit mond a jelenlegi törvény? Hát azt, hogy a tömegrendezvényeken legtöbb 500 ember vehet részt. Na és mit mond erre a Kolozs megyei kormánymegbízott? Hát azt, amit ilyenkor szokás: a vallásos rendezvények nem minősülnek tömegrendezvénynek, tehát nem érvényes az 500-as határ. Ööö… oké.

A füzesmikolai zarándoklaton egyébként eddig 16 embert részesítettek elsősegélyben, egyet pedig könnyű sérülésekkel kórházba szállítottak. A nép viselte a maszkokat, ahogy viselte, de közösségi távolságtartásról szó se volt. Bírságokat is osztogattak a hatóságok, összesen tíz esetben, két alkalommal vírusbűnözésért. Hogy mennyire ugrik meg a fertőzések száma a nem tömegrendezvénynek minősülő tömegrendezvényt követően? Ezt egyelőre csak Szűz Mária tudja.

Hát így. Ha tetszik, azt is mondhatjuk, a régi viccet parafrazálva, hogy Romániában is vannak sötétkékek és világoskékek. És amit szabad az utóbbiaknak, nem feltétlenül ajánlott az előbbieknek.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro