// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Az USR–PLUS-osok után már a saját PNL-s miniszterei is kezdik otthagyni Cîţut

// HIRDETÉS

Adrian Oros egy álmatlan éjszaka után úgy döntött, lemond a mezőgazdasági minisztérium éléről.

Hosszú éjszakája lehetett Adrian Oros mezőgazdasági miniszternek, mert kedden kora hajnalban kiírta a Facebookra, hogy ő már nem is akar mezőgazdasági miniszter lenni, ezért már a nap folyamán benyújtja a lemondását.

Az ok – mintha csak az USR–PLUS súgta volna neki – egyszerű: Florin Cîţu (akit ő Florin Câțunak írt).

Szerinte ugyanis a miniszterelnököt egészen egyszerűen nem érdekli a mezőgazdaság és az élelmiszeripar, és nem fordít rá kellő figyelmet. Oros a kifogásai között leírta, hogy a 2021-es költségvetésből az ő része eleve gyatra volt, a költségvetés-kiegészítésből pedig szinte semmit sem kaptak.

Ráadásul az országos helyreállítási tervben (PNRR) végül egyetlen fontos mezőgazdasági projekt finanszírozása sem szerepel, holott az első változatban még egy 6,5 milliárd eurós, öntözési rendszerek kiépítéséről szóló projekt is volt. (Mondjuk a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy ezt a projektet Brüsszel vetette ki a tervből, nem tetszett ugyanis az ottani fejeseknek, hogy a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítására szánt lóvét ilyesmire óhajtja költeni Románia.)

Ráadásul „nincs elég elszántság” a támogatásvadászok és a feketepiac felszámolására, ami nagyon hátrányosan befolyásolja a tisztességes gazdákat, így minden támogatásai program hatástalan.

Így elsőre talán furcsa lehet, hogy a koalícióból hisztis drámakirálynőkként kivonuló, majd a lemondásukat is benyújtó USR–PLUS-os miniszterek után Cîţut (Câțut – höhö) saját PNL-s minisztere is otthagyja, ám a magyarázat egyszerű. A funkcióban lévő miniszterek közül egyedül Adrian Oros volt az, aki Ludovic Orbánt támogatta a PNL elnöki székéért folytatott harcban, így miután szombaton Florin Cîţu döntő győzelmet aratott az – Orban szerint antidemokratikus – pártkongresszuson, Oros sejthette, hogy nem ő lesz a miniszterelnök és újdonsült pártelnök kedvenc munkatársa.

Mondjuk Cîţu tényleg elég vad terminátor hírében állhat, ha egy román miniszter inkább otthagyja a kényelmes bársonyszéket, csak hogy megmeneküljön a megtorlástól.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro