// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Az iskolakezdési hajrában kampányszabadságol a közoktatási államtitkár? Sebaj, csinálunk másikat!

// HIRDETÉS

De nem ám a szabadságoló helyett. Még egyet, mellé. Közpénzből, persze.

Szeretném azt mondani, hogy a romániai közoktatás úgy szárnyal, mint a kínai gazdaság; a felelős román járványkormány már a nyári vakáció elején átfogó iskolakezdési stratégiát tett le az asztalra; az oktatási miniszter asszony mindvégig úgy viselkedett, akár az a bizonyos amazon Eugène Delacroix A Szabadság vezeti a népet című nevezetes festményén; a központosított Románia minden központi közszolgája éjt nappá téve dolgozott azért, hogy az ország gyermekei a lehető legbiztonságosabb körülmények között kezdjék a tanévet, természetesen táblagépekkel a kezük ügyében…

De ez mind nem igaz. Sajnos. Az igazság az, hogy a romániai közoktatás kábé úgy szárnyal, mint egy szárnyon lőtt vadkacsa; a felelős román válságkormány közvetlenül az iskolakezdés előtt is hisztis tyúk gyanánt kapkodta a fejét; az oktatási miniszter asszony kerek négy nappal a tanévkezdés előtt váratlanul kifakadt, hogy ő már semmit sem ért abból, ami körülötte zajlik (persze teljesen másra gondolt, mint amire a polgárok); az általa vezetett minisztérium két államtitkára (egyikük totál véletlenül maga az egyetem előtti közoktatásért felelős államtitkár) váratlanul kampányszabadságra ment, pont most, mert hát mit csináljanak ők is, ha egyszer választási vadászidény van.

És most képzeljük magunk elé a felelős válságkormányt, amint talpig maszkban gyűlésezik és egyszer csak valaki kinyögi, hogy Bossz (a felelős miniszterelnökre gondolok itt), nincs közoktatásért felelős államtitkárunk, mi lesz most. A Bossz hosszan és szigorúan néz, majd dönt: hát csinálunk egyet. De Bossz, már van egy. Csak na, kampányol. Nem baj, csinálunk még egyet. De Bossz, az nem túl törvényes: közvitára kéne bocsátani, be kéne jelenteni. Mire a Bossz: szükség törvényt bont!

És csináltak. Még pénteken. Mindenféle konzultáció, bejelentés nélkül. És a teremtés aktusának szavai hétfőn meg is jelentek a Hivatalos Közlönyben. Tehát, eddig öt darab államtitkári rangú közszolga dolgozott a minisztériumban, mostantól hat darab. Egy ilyen közszolga 16 640 lej bruttó fizetést kap, közpénzből persze.

Most erre mit mondhatunk? Esetleg ugyanazt, mint a Bossz: szükség törvényt bont!

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro