A PISA és önmagunk átverése

Jelen szöveg a dw.com oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

A miniszter nyugodt. Mivel hozzászoktak önmaguk átveréséhez, sokakat megnyugtatott az oktatási vezető ostoba reakciója. Csak a józanok értik a PISA-t, a felmérés eredményei által megvilágított katasztrófát és a teendőket.

Nemcsak az a megdöbbentő, hogy szinte minden második román gyermek analfabéta. Pontosabban mondva funkcionális analfabéta. Vagyis

Románia gyermekeinek csaknem a fele nem képes felfogni, amit szótagolva elolvas.

Nem képes felfogni egy nehezen elolvasott szöveg értelmét. És visszaadni azt. Ami pedig a matematikát és a társadalomtudományokat illeti, a helyzet még súlyosabb.

Nem kevésbé sokkolónak kellene lennie annak, hogy Románia helyzete az utóbbi pészédés (PSD = Szociáldemokrata Párt – a szerk.) években rohamléptekkel romlott, a 2015-ös analfabéták száma óriási és letaglózó 5 százalékkal nőtt.

Márpedig a helyzetnek erre az óriási romlására, erre a visszaesésére, amelynek – nyilvánvaló módon – nemcsak kulturális és társadalmi vagy pszichológiai, hanem politikai magyarázata is van, az oktatás liberális minisztere a némiképp üres fejéből csak azt a kijelentést képes előbányászni, hogy –

állítólag – „nem kellene aggódnunk”.

Nos, miért ne kellene? Mert ez így is elmegy? Mert nem kellene a helyzet javítása érdekében túlzott nyomást gyakorolni Monica Anisie asszonyra, akire a Nemzeti Liberális Párt (PNL) az oktatási tárcát rábízta? Mert a globalizálás és a nemzetközi verseny semmit sem jelent, a világ összes idejével rendelkezünk ahhoz, hogy megnyerjük a versenyt a kínaiakkal és más ázsiaiakkal vagy skandinávokkal szemben, akik még mindig olvasnak könyveket, még mindig gondolkodnak és számolnak? Egy éppen az oktatás irányításával megbízott vezetőtől ritka elszólásban (és ugye, oktatás nélkül egy nemzet nemcsak a fő forrásait veszíti el, de még az értelmét is) Anisie asszony azt állítja, hogy nem kell kétségbeesnünk, mert nem arról van szó, amit hiszünk. Mert „ezeken a felméréseken… az ismeretek konkrét helyzetekben való alkalmazásán… van a hangsúly…”

A miniszter döbbenetes állítását hallva azt lehetne hinni, hogy Anisie asszony gondosan áttanulmányozta az Az írástudók árulását, Julien Benda zseniális könyvét. Esszéjében a totalitárius hajlamokkal rendelkező intellektuális elit túlzott pragmatizmusát bírálja.

Ez az elit elárulja azt a küldetését,

hogy önzetlenül, szabadon, racionálisan, erkölcsösen és demokratikusan, az örök és egyetemes igazságok felé irányuló szellemmel gondolkodjon és nem egy doktrína gyakorlati, nemzeti, szociális vagy vallási alkalmazhatóságára és hasznosságára irányuló módon, ezzel szabad utat engedve a csőcselék fasiszta vagy marxista szenvedélyeinek, a rasszizmusnak, az osztályharcnak és a vallási szélsőségességnek. Ehelyett maga is ezeket a szenvedélyeket szítja.

Valójában úgy tűnik, hogy maga Anisie asszony sem ért szinte semmit. A románok nem légüres térben élnek. Nagyon is releváns, hogy miként alkalmazzák ismereteiket konkrét helyzetekben. Létfontosságú episztemológiai és információs készletük része, hogy alkalmazni tudják az elsajátított ismereteket. Ám nem kevésbé létfontosságú a gyermek képessége a gondolkodásra, hogy meg tudja érteni a gyakorlati tartalommal rendelkező vagy nem rendelkező olvasott szöveget.

Miért csak ilyen kevés gyermek képes megfelelni bizonyos elemi szükségleteknek?

És a helyzet miért romlik ennyire villámgyorsan és miért csökkennek a románok felemelkedési esélyei?

Nemcsak arról van szó, hogy a rendszert teletömték annak a korrupt állampártnak a klienseivel és szinekúristáival, mely párt dugig tele van olyan aktivistákkal, akik maguk is funkcionális analfabéták lévén a posztkommunista piramis csúcsáig, egy meritokrácia-ellenes politikát támogattak aktívan. Márpedig a hasonló hasonlót vonz és egymást tolják előre az alkalmatlanság összes határán túl. Ezzel szemben háttérbe szorítják az igazi pedagógusokat, akik amilyen kevesen vannak, olyan rosszul fizetik őket. Ők elveszítik a versenyt az általánossá vált megvesztegetés és plagizálás kultúrája által helyzetbe hozott gazember idiótákkal szemben, a hamis dolgozatok és oklevelek takarója alá rejtett, mindenütt jelenvaló imposztúra üres elitjét.

Más okokról is szó van. Egyesek egyértelműen mélyebben gyökerekkel rendelkeznek és nehezebben leküzdhetőek, mint a politikai okok. Többek között

a pedagógiai és a szülők által gerjesztett pszichológiai katasztrófáról is szó van,

akik a mobiltelefonjaik kifizetésébe és a még illékonyabb kétdimenziós szórakozásokba merülve már maguk sem olvasnak semmit, így aztán a gyermekeknek nincs kitől eltanulniuk és mi alapján élvezniük egy olyan létfontosságú gyakorlatot, mint amilyen az olvasás. Egy olyan civilizáció által okozott kárról van szó, mely annak érdekében, hogy még sikeresebben állítsa be magát áldozatnak és még inkább kényeztesse magát, lenézi saját alaptanítását, az alapító szavakat és az alapvető írásokat. Ez a civilizáció feleslegesnek tartja a könyvtárakat. Romániában túlságosan sokat felszámoltak ezek közül, annál is inkább, mert drágáknak és elavultaknak tűntek.

Végül is a kép civilizációjában élünk. Az ultragyors teljesítmény és az internet korszakában a mozgóképek az egyik oldalon azt adják az embereknek, amit elvesznek a másikon. Azt a benyomást adják nekik, hogy jól, gyorsan és könnyen tájékoztatják őket. Valójában

ellopják tőlük az időt, hogy gondolkodjanak,

a szünetet, hogy imádkozzanak és a megállást, hogy meditáljanak, valamint és főleg arra, hogy olvassanak és – fáradságos mentális folyamatok révén – lefordítsák maguknak az olvasott szövegek absztrakt értelmét. E menedékek, ég felé vezető lépcsők és gondolkodási révek, mint ahogy a megszerzésükhöz szükséges gyakorlat eltűnésével a gyermekek szó szerint elhülyülnek. Elvesztik képességüket, hogy odafigyeljenek, elégségesen összpontosítsanak, absztrakt és autonóm módon olvassanak és gondolkodjanak. Az ördögi kör pedig itt még nem zárul be.

Saját magukat verik át azok a társadalmak és elitek, melyek lenézik a tanulást és főleg – frusztrációból és ellenségességből – a saját – amúgy is kisszámú – erkölcsi és intellektuális viszonyítási pontjaikat, nevezetesen az önzetlen, valódi pedagógusokat és tanult embereket, mint amilyen a volt oktatási miniszter, a bizonyos fantázia szülte „elvek” nevében igazságtalanul támadott Mihai Şora. A pszeudo-elit ideológusai annak érdekében, hogy lecseréljék őket és ezáltal megvédhessék gondolkodási restségüket, szinekúráikat és a totalitárius elődeiktől örökölt tekintélyelvű mentalitásukat,

az intellektuális sarlatánság és az ötletlopás rendszerét fogják gondozni és védelmezni.

Márpedig a lopott eszmék rossz átültetése és az igazi gondolkodók – saját inadekvátságon alapuló irigységből való – sértegetése az öngyilkosság egyik formája. Az imposztorság könnyen tetten érhető. A gyermekek végül képessé fognak válni arra, hogy felderítsék a gazemberséget. Elszörnyedve kibillennek majd az egyensúlyukból. Egy kis szerencsével magukhoz térnek és büntetni fognak, szakítva egy olyan társadalommal, mely – ideiglenesen – elrabolta a jogukat a gondolkodásra. Tehát arra is, Descartes szavaival élve, hogy legyenek.