// 2026. október 13., kedd // Kálmán, Ede

„A mi szélsőségeseink jó szélsőségesek”

// HIRDETÉS

Az európai haladó közvélemény úgy van a Jobbikkal, mint az ukrán Azov zászlóaljjal: elnéznek nekik mindent, mert a „jó oldalon” állnak – írja egy román lap.

Igencsak provokatív című, erős állításokkal teletűzdelt véleménycikket közöl a Cațavencii: az Azov zászlóaljak, keljetek át a Kárpátokon (a Zászlóaljak, keljetek át a Kárpátokon közismert román háborús dal - szerk.) című szöveg szerzőjét, Patrick André de Hillerint az a friss hír késztette írásra, miszerint a Jobbik néhány politikusa szemeteszsákokat hordott a budapesti román nagykövetség elé, így tiltakozva a Romániából Magyarországra irányuló folyószennyezések ellen (a magyarországi ellenzéki párt szemétvádjaira azóta reagált Románia környezetvédelmi minisztere, Tánczos Barna, illetve Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője is).

Az ember azt gondolhatná, írja de Hillerin, hogy a tiltakozók „a bolygó sorsa miatt aggódó környezetvédők, akiknek számít a természeti környezet megóvása”, és felháborítja őket, hogy az Orbán-kormány nem tesz semmit ezügyben – majd így folytatja:

„Szerencse, hogy a nagykövetségünk elé csak három zsák szemetet pakoltak. Évekkel ezelőtt, ugyanez a párt a budapesti román nagykövetség elé dinamittal megrakott zsákokat helyezett volna, és a fedezékbe vonulásuk után, távirányítással a levegőbe röpítették volna azokat. Ha nem is maguk a párt parlamenti képviselői, hát megtette volna a Magyar Gárda, a párt paramilitáris szervezete.”

A szerző emlékeztet arra, hogy ez a „bátor környezetvédőkből” álló párt valaha szélsőjobboldali szervezetként volt számontartva, a Magyar Gárdát pedig a magyar bíróság feloszlatta. Szélsőséges, EU-ellenes retorikájukkal tűntek ki, a világsajtó antiszemita, rasszista, sőt neonáci pártnak nevezte őket. A Jobbik viszont erősödött, a 2018-as parlamenti választásokon már a második legerősebb politikai alakulatként végzett, a Fidesz után – idén viszont részévé vált az Orbán Viktor leváltására szövetkezett ellenzéki összefogásnak, a „jó koalíciójának”.

A párt persze igyekezett erőfeszítéseket tenni, hogy lemossák magukról a szélsőségesség bélyegét, már nem is nevezik magukat jobboldalinak, csak modern keresztény-konzervatív pártnak, és próbálkoztak a választóikat is ebbe az irányba terelni. Addig-addig, amíg betagolódtak az européer, demokratikus, progresszív pártok közé.

Kicsit olyan ez az egész, írja a Cațavencii újságírója, mintha Marine Le Pen Nemzeti Tömörülése hirtelen, újsütetű jólfésültségében, összeállt volna a francia Európa-párti erőkkel, akik minél több bevándorló befogadását szorgalmazzák és kiállnak a melegházasság mellett – vagy mintha az egykori Nagy-Románia Párt, azaz mostanság az AUR koalícióra lépne az USR-vel vagy a Demosszal (antikapitalista, progresszív szocialista román párt – szerk.) azért, hogy leváltsák a PNL–PSD-kormányt.

„Igen, Európában a szélsőségeseket megszégyenítik, falhoz állítják és veszélyforrásként leplezik le, de csak akkor, ha nem szolgálják »az ügyet«. Ha egy szélsőséges párt tájba simul, ahogyan a Jobbik tette, megszerezheti Brüsszel teljeskörű támogatását. A Jobbik – az arányok figyelembevételével – Magyarország Azov zászlóalja. Nagyon rokonszenvesek ezek a csodálatos átalakulások, amelyeknek tapsolnak az európai elitek”,

jegyzi meg szarkasztikusan a szerző, megemlítve azt is, hogy az egykori antiszemita, szélsőjobboldali Jobbik által végrehajtott ideológiai fordulat végül alig hozott valamit az ellenzéki összefogás konyhájára.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Krónika

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix
Főtér

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

A játszótérhez már nagyok, hát kikértek két sört a fiatalok: még a szüleiket is megbüntették
Székelyhon

A játszótérhez már nagyok, hát kikértek két sört a fiatalok: még a szüleiket is megbüntették

Több mint ötezer lejes pénzbírságot róttak ki a marosvásárhelyi helyi rendőrök, miután két fiatalt sörözésen kaptak. Az őket kiszolgáló pincér járt rosszabbul.

// még több főtér.ro