// 2026. november 7., szombat // Rezso

A craiovai szurkolók önfeledt magyargyalázásával folytatódott a magyar-román „sportháború” a Craiova-Sepsi meccsen (FRISSÍTVE)

// HIRDETÉS

De a székelyföldi csapat nemes bosszút állt.

A labdarúgópályán, jobban mondva a lelátón folytatódott az a magyar-román „sportháború”, amely azt követően tört ki, hogy a román sportsajtó mesterséges botrányt robbantott ki a múlt vasárnapi magyar-román jégkorongmeccs után, amiért a román válogatott székely tagjai a meccs után a magyar közönséggel együtt a székely himnuszt is elénekelték, és amely folyományaként az egyik tévécsatorna szánalmas módon próbálta provokálni Novák Károly Eduárd sportminisztert.

Az újabb menet Craiován zajlott, ahol hétfő este a helyi FCU fogadta a sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-t az alsóházi rájátszás utolsó fordulójában.

A tét nem volt kicsi: egy győzelem a székelyföldi csapat első helyét jelentette az alsóházi tabellán, és esélyt a Konferencia Liga selejtezőjében való részvételre.

A csapat ennek szellemében is kezdett: a 19. percben vezetést szerzett – ekkor szabadították el a craiovai szurkolók a poklot.

Felhangzott a jól ismert „magyarbarát” rigmus, a Ki a magyarokkal az országból!,

és még egy molinót is kifeszítettek, amely azt a tudományos eszmefuttatást tartalmazta, miszerint a Székelyföld ötlete Ulánbátorból származik – ezzel azt a román elméletet idézték, miszerint a magyarok a mongolok rokonai.

A játékvezető korrekt módon félbe szakította a meccset, a hangosbemondó pedig figyelmeztette a craiovai drukkereket.

A 90. percben aztán megint félbe kellett szakítani a meccset – addigra a Sepsi még három gólt rámolt be –, mert a craiovaiak megint a magyarokat és Magyarországot kezdték gyalázni, miután a bíró tizenegyest ítélt a Sepsi javára.

A játékvezető először be is küldte a csapatokat az öltözőbe, de aztán végül mégis sikerült megállapodni a folytatásról. Így a Sepsi elvégezte és értékesítette is a büntetőt,

beállítva az 5-0-s végeredményt.

Ami annyit jelent, hogy előbb az alsóházi második Botoșani-nal, győzelem esetén pedig a felsőházi harmadik Craiovai CSU-val játszthat selejtezőt a Konferencia Liga-részvételért.

Persze azt azzal is bebiztosítja, ha csütörtökön megveri a Voluntari-t a Román Kupa döntőjében.

A Craiova büntetésre számíthat – az ilyen esetekben 5000-től 70 000 lejig terjedő bírság róható ki, ha megismétlődik a kihágás, a bírság az előző összeg felével nő, ha pedig eléri a 70 000 lejt, a bírság mellett egy zárt kapus meccs is következik.

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) kedd délután közölte: teljességgel elfogadhatatlannak tartják, hogy a magyarokat gyalázni megengedett, a székely himnuszt énekelni viszont bűn, ezért gyűlöletbeszéd miatt feljelentést tesznek ismeretlen tettes ellen. Követelik, hogy Sorin Grindeanu határolódjon el a történtektől, ha erre nem képes, inkább mondjon le miniszterelnök-helyettesi tisztségéről.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro