// 2025. július 19., szombat // Emília

El akarja foglalni szimbolikusan Budapestet az 1919-es román megszállás centenáriumán?

// HIRDETÉS

Ha igen, megteheti. A román vérnackók szeretettel várnak mindenkit.

Pontosabban, szeretettel várnak minden románt augusztus negyedikén Bukarestbe, a Diadalív alá, hogy onnan meneteljenek egy jót a jeles évfordulón. És tudjuk, hogy a teljes mioritikus sajtó „románokról” szokott beszélni, amikor Románia lakosságára gondol, tehát elvileg logikus, hogy a magyarokra is gondolnak a kedves szervezők.

Ha már ajánló, akkor idézünk a Facebook-esemény szövegéből, amelynek lényege, hogy a Calea Neamului (A Nemzet Útja) névre hallgató bájos nackószervezet (ismerjük őket, szoktak néha ilyen lélekemelő dolgokat csinálni) pár másikkal együtt megünnepli a kettős győzelmet: egyrészt, ugye, a román hadsereg felszabadította Magyarországot a bolsevik uralom alól, másrészt viszont a magyar főváros megszállásával nyomatékosította a Nagy Egyesülés formájában 1918. december elsején kinyilvánított népakaratot.

Na és akkor tessék, pár igazán szaftos mondat a beharangozóból:

„… a szemünkkel láthatjuk és a szívünkkel érezhetjük nagyapáink és dédnagyapáink áldozatát azért, hogy az Úristen által a Román Nemzetnek adott Föld olyan maradjon, amilyen Volt.”

Továbbá:

„Hívjuk az Egyházat, a Hadsereget és a Népet, hogy megvédjék a Nemzet Örökségét.”.

Aztán:

„A történelmet vérrel írták: nekünk, ezen idők Nemzedékének Kötelességünk nem feledni, mert ha elfeledjük, azt is elfeledjük, hogy románok vagyunk.”

És végül:

„… a Román Hadsereg megálljt parancsolt a Szovjetunió által Közép-Európában terjesztett kommunizmusnak, ugyanakkor megerősítette az 1918-as Nagy Egyesülés Aktusát, amelyet az Osztrák-Magyar Monarchia eltűnését követő magyarországi rezsimek nem ismertek el.”

Mit is mondjunk: izgalmas nyári szabadidős programnak ígérkezik ez a centenáriumi mars.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix
Főtér

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro