// 2026. november 4., szerda // Károly

Mától megszűnt az önálló vásárhelyi RMDSZ, látszólag elkezdődött a rendteremtés

// HIRDETÉS

Péter Ferenc megyei elnök elvette Vass Leventétől a városi szervezet vezetését, de a csapatból nem tették ki.

A Maros megyei RMDSZ úgy próbál véget vetni a vásárhelyi szervezetben uralkodó káosznak, hogy a jövő évi választásokig gyakorlatilag bekebelezi a városi fiókszervezetet – ez derül ki legalábbis a Területi Állandó Tanács pénteken közzétett döntéséből. Ez azzal is jár, hogy Péter Ferenc megyei elnök átveszi Vass Leventétől az irányítást, aki ezentúl ügyvezető alelnökként folytatja. A közlemény szerint Vass közös megegyezés alapján mondott le a városi szervezet éléről. 

A Facebook-on közzétett állásfoglalásban azt ígérik, az RMDSZ-nek

„a határozott ellenzéki politizálást kell választania: a polgármesterrel szemben,

a magyar közösség és a város érdekében”, és csak azon tanácsosok munkájára számítanak, akik ezzel a politikai iránnyal értenek egyet. Ha eddig a városi tanács RMDSZ-frakcióját sorra hagyták el az emberek, most sem kizárt tehát, hogy újabb változások lesznek a testületben.

A hónapok óta nyílt konfliktusban álló két főszereplő – Péter és Vass – egyébként a TÁT ülése után közös sajtótájékoztatót is tartott, írja a Népújság, de a felvázolt kompromisszumos megoldásról újabb részletek nem derültek ki, látszólag szent a béke. Egyelőre.

Vass Levente szerint

folytatni kell a „mezítlábas” marosvásárhelyi szervezet építését, „amely az elmúlt két évben jól végezte a dolgát” (!!),

és a közös munka eredményeként magyar polgármestert akarnak állítani a megyeszékhelyen. Messze még vége! 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok
Krónika

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok

Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek
Székelyhon

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek

Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.

// még több főtér.ro