Két magyar király is síremléket kapott a váradi várban

Miközben a főtéri szoborállítások miatt megy a huzavona a város magyar közössége és a román városvezetés között, a várban az állapotok közelítenek a normalitás felé: a fejedelmi palota udvarának felújítása során síremléket állítottak két magyar királynak, akit évszázadokkal ezelőtt a várban álló egykori székesegyházban temettek el.

Az egyik a városalapító Szent László, a másik Luxemburgi Zsigmond magyar király és német-római császár.

A síremlékek ugyanazon a helyen állnak, ahol egykor az uralkodókat a már évszázadok óta nem létező katedrálisban örök nyugalomra helyezték. 

Fehér márványból készültek, rajtuk bronz plakett ábrázolja az uralkodó arcképét, és latin felirat tudatja, kiről van szó.

Elvégre a középkorban is latinul tüntették fel a síremlékeken, ki nyugszik ott.

Az udvaron egyébként eltérő színű kövekből az egykori székesegyház alaprajzát is kirakták, azokon a helyeken pedig, ahol a jövőben folytatódnak a régészeti ásatások, kavicsburkolatot fektettek le.

A síremlékek a székesfehérvári királysírokat jelző jelképes síremlékeket idézik.

Ez nem véletlen, hiszen Székesfehérvári után Nagyváradon temették el a legtöbb magyar uralkodót.

Biztosan négy magyar királynak volt itt a nyughelye: az alapító Szent László királyé, Luxemburgi Zsigmondé és feleségéé, Mária királynőé és I. Károly Róbert király feleségéé, Beatrix királynéé.

Emellett egyes történészi vélemények szerint II. Istvánt és a Bihar megyei Körösszegen meggyilkolt IV. Lászlót is itt helyezték örök nyugalomra, de olyan álláspont is létezik, hogy mielőtt Egerbe szállították volna, II. Andrást is itt temették el.

A királysírok megjelölése nem csupán a normalitás és a kegyelet megnyilvánulása, hanem komoly idegenforgalmi potenciállal bír, és a vallási turizmust is beindíthatja.

Főleg akkor, ha sikerül megvalósítani azt, amit Kásler Miklós, a budapesti emberi erőforrások minisztere nyilatkozott nemrég arról, hogy fel kívánják eleveníteni azt a középkori zarándoklatot Szent László sírjához, amely a korabeli Európában méretében is, folyamatosságában is megelőzött minden más zarándoklatot.