// 2026. július 4., szombat // Ulrik

Milyen zenékre csapatjuk idén a Székelykő lábánál?

// HIRDETÉS

Negyedjére szervezik meg idén Torockón a Double Rise Fesztivált, mi pedig negyedjére írunk ajánlót az összeállt végleges programból.

Az már első ránézésre feltűnt, hogy a szervezők tartják a szavukat, és ismét alakítottak a koncepción, így az ismert – és talán már kissé unalmassá vált – zenei felhozatalt igyekeztek kiegészíteni nemzetközi zenekarokkal, ugyanakkor nyitottak a magyar fiatalok körében is népszerű román fellépők irányába is. Már csak remélni tudjuk, hogy „Erdély első összművészeti fesztiválja” leszűrte az elmúlt három év tapasztalatait, és sikerül végre egy olyan helyszíni elrendezést kitalálni, melyben minden a helyén van, és nincsenek az önfeledt szórakozást zavaró tényezők.

Az idei Double Rise Fesztivál szlogenje: Gyere ki a zöldbe! A szervezők arra utalnak ezzel, hogy a bulizás mellett érdemes kiélvezni Torockó és a Székelykő természeti adottságait. A zöldebb gondolkodás megmutatkozik abban is, hogy jobban odafigyelnek a környezetvédelemre, például nem lesznek szívószálak, elsősorban dobozos sör lesz vásárolható a műanyag poharas helyett (amelynek dobozait szelektíven gyűjtik majd), ugyanakkor kukorica alapból készült, lebomló poharakkal is találkozhatunk majd a rendezvény több helyszínén.

Nagyszínpad helyett Double Stage

Nemzetközi, magyarországi valamint román előadók egyaránt fellépnek a Double Stage-re keresztelt Nagyszínpadon. A mi személyes kedvencünk, az izlandi GusGus, mely legutóbb 2017-ben, az Electric Castle Fesztivál-on járt Erdélyben. Érzelmes zenéjük több műfajt vegyít, leginkább az elektronikus zenéhez áll közel. A bosnyák Dubioza Kolektiv a Balkán pezsgését hozza el, ami szintén jól hangzik a fesztiválokon. Továbbá ezen a színpadon lép fel: a holland Dope DOD, James Marvel és Mc Mota, vagy az Asian Dub Foundation, valamint erb N dub is az Egyesült Királyságból. A Double Stage-en hallhatjuk Románia egyik legismertebb elektronikus formációját, a Golant, valamint a Roa-t.

Az itt fellépő magyar zenekarokat nem szükséges bemutatni: a Hiperkarma, a Bagossy Brothers Company, az Ivan and the Parazol, a 30Y, a Tankcsapda és a Kiscsillag egyaránt megfordultak már jó párszor Erdélyben, illetve Torockón. Közös koncerttel szerepel a programban a Bohemian Betyars és a Parno Graszt. A lemezlovasok közül is számos romániai DJ-vel találkozhatunk majd a Double Stage-en, mint például Mad Liquid, Dj Snow ft. Mc Agent, vagy Iced out Boy.

Kisszínpad helyett Rise Stage

Az egykori kisszínpadon a következő nevekkel találkozhatunk: Szabó Benedek és a Galaxisok, Kerekes Band és Baricz Gergő, Esti Kornél, Mangorise, Blahalouisiana, AWS, The Buddha Pests, Zagar, Run Over Dogs, Indeed és Fatal Error. A román zenekari világot a Roadkillsoda és a Rehab Nation képviseli.

Ha valakit kiemelnénk a sorból, az a

">Szabó Benedek és a Galaxisok lenne, mely ebben a műfajban az egyik legizgalmasabb zenekar jelenleg Magyarországon, enyhe Cseh Tamásos utánérzéssel. De ott van a Zságer Balázs nevével fémjelzett Zagar, mely olyan új albummal jött ki pár hete, hogy a pofánk leszakadt.

Planetárium Művészeti Udvar és Folkliget

Összművészeti fesztiválként a Double Rise idén is megpróbálja megszólítani azokat, akik egy fesztiválon is törekednek a kulturális élményekre. Ők a Kriza János Művelődési Házban magyar, illetve román nyelvű színházi előadásokat is megtekinthetnek. Színpadra lép többek között a román Reactor, a Navarra Dance Stúdió, a Szín-Kron csoport, valamint a marosvásárhelyi és kolozsvári színművészeti egyetem diákjai is. Lesz slam workshop  a NEST jóvoltából, irodalmi beszélgetés az EMIL szervezésében. A művészeti udvar mindemellett kiállítások, filmklub és kézműves sörök otthona is lesz.

A Hagyományok Házával közreműködésben megvalósuló FolkLigetben  a családosok, kisgyerekek és fiatalok csoportját szólítják meg. Amíg a déli óráktól kezdődően a gyermekeket kézműves foglalkozások, meseelőadások, tánc- és énektanítás köti le, addig ugyanezek a programok segítik a szülőket, hogy a szomszédos BorUdvarban a legkiválóbb magyar borokat kóstolhassák meg.

Délután a FolkLigetben adatközlők koncertjeivel hangolódhatnak az érdeklődők az estére, vagy éppen Berecz András kalauzolhatja őket a mese világában. A házigazdák idén is Kacsó Hanga Borbála, Berecz István és a Tokos Zenekar lesznek, akik segítenek az esti táncházra begyakorolni a leghasznosabb tánclépéseket vagy dalokat. Esténként a FolkLiget színpadán fellép Szalonna és Bandája, a Dűvő Zenekar, az Üver Zenekar, és az Etnorom is. Lesz Rendhagyó Prímástalálkozó és nem maradnak el az akár hajnalig tartó esti táncházak sem a Tokos zenekarral.

Az MVM Electri-City (egykori Hanglegelő) a budapesti CityMatiné jóvoltából biztosít napközbeni bulihelyszínt temérdek dj-vel. A népszerű délelőtti bulikat kiegészítik a késő esti lemezlovasok, mint például: Hunay, Soulshaker, Eye Scream, Beatjunkz és még sokan mások.

Bérletek május 31-ig kedvezményesen, 249 RON-ért beszerezhetőek a következő linken.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Fall Sándor

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről
Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára
Főtér

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte
Székelyhon

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte

Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez
Székelyhon

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez

Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.

// még több főtér.ro