// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Justitia szabadságra megy: fellázadnak az ügyészek a kormány ellen

// HIRDETÉS

Kolozsváron ma délelőtt a törvényszék épülete elé sorakoztak fel az ügyészek, délután más városokban is követik példájukat. Egy hétig nem hoznak ítéleteket, csak sürgős esetekben.

Felsorakoztak a kolozsvári ügyészek – mintegy kétszázan – pénteken a törvényszék épülete előtt tiltakozásképpen, hogy a kormány minden brüsszeli figyelmezetés ellenére továbbra sem áll el az igazságügy „reformjától”. Az ügyészek bejelentették, egy hétig felfüggesztik tevékenységüket. Hasonló tiltakozásokat helyeztek kilátásba péntek délután Bukarestben, Temesváron, Brassóban és más városokban is.

Frissítés: A konstancai bíróság az első, mely csatlakozott a kolozsvári kezdeményezéshez, szintén felfüggesztve a döntéshozatalt három napig.

A független igazságszolgáltatást követelő ügyészek többek között azt üzenték a kormánynak a plakátjaikon, hogy vonják vissza az alkotmányellenes sürgősségi kormányrendeletet, állítsák helyre a jogállamiságot, mert

nem létezhet független igazságszolgáltatás független ügyészek nélkül.

Azt is hangoztatták, hogy a bírák és ügyészek ellen eljáró különleges ügyosztály létrehozása a nyomásgyakorlás egy formája. A spontán tüntetésen Cristi Danileț bíró bejelentette, hogy egy hétig felfüggesztik tevékenységüket, és csak sürgős esetekben (kiskorúakat érintő ügyekben, távolságtartási végzések esetén, stb.) hoznak döntéseket, továbbá kezdeményezni fogják a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) tagjainak visszahívását.

A sürgősségi rendelettel átszabott igazságszolgáltatási törvények, illetve a vezető ügyészek kinevezési eljárásának módosítása miatt pár nappal ezelőtt az Európai Bizottság is aggodalmát fejezte ki, mert úgy vélik mind tartalmilag, mind formailag ellentétesek azokkal a javaslatokkal, amelyeket a román igazságszolgáltatást figyelemmel kísérő ellenőrzési és együttműködési mechanizmus (MCV) keretében valamennyi tagállam elfogadott. Azt kérték, hogy Bukarest hozzon létre független, átlátható mechanizmust a vezető ügyészek kinevezésére figyelembe véve a brüsszeli ajánlásokat.

Tudorel Toader kedden jelentette be a változtatásokat, melyek szerint a vezető ügyészi tisztségeket ezentúl bírák is megpályázhatják, ha korábban végeztek ügyészi tevékenységet, ami

az ügyészi és a bírói pálya összemosásával ér fel.

Arról is döntöttek, hogy a vádhatóságok, például a korrupcióellenes ügyészség vezetését legfeljebb 45 napig lehet ideiglenes ügyvivőkre bízni. A főügyészeket ezentúl nem a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) ügyészi részlegének kell véleményeznie, mely többször is szembeszegült már Toader javaslataival szemben, hanem a CSM plenáris ülésének, amelyben bírák és ügyészek egyaránt jelen vannak.

A sürgősségi rendeletet a kormányzó erőkön kívül itthon is mindenki bírálta, főleg azért mert Toader nem egyeztetett az igazságszolgáltatás szakmai szervezetével, ugyanakkor semmi sem indokolta az azonnal hatályba lépő rendelet elfogadását. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) bejelentette, hogy indítványt nyújt be az igazságügyi miniszter ellen, mert bebizonyosodott, hogy egyedüli rögeszméje az igazságszolgáltatás szabotálása és a saját bűnözőik megvédése.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro