// 2025. július 8., kedd // Ellák

Átment az Untold-úthenger a Sétatéren, ez maradt utána (FOTÓK)

// HIRDETÉS

Végre újra birtokukba vehetik a kolozsváriak a Sétateret. Pár hónapba még biztosan beletelik, míg visszanyeri korábbi pompáját.

Még csak három napja ért véget a több mint 350 ezer fesztiválozót megmozgató Untold Fesztivál a kolozsvári Sétatéren, senki sem várhatja el azt, hogy máris olyan állapotban legyen a kedvelt pihenőövezet, mint azelőtt. Ehhez képest a fesztivál épület- és arculatelemeinek java részét elbontották már, látszik, hogy dolgoznak a maradék elhordásán is. A kerítéseket is szétszedték, már csak az Aréna és az Új Sportcsarnok előtti placc maradt lezárva, ahol gőzerővel dolgoznak még a munkások.

A placc egyelőre még le van zárva, akárcsak a Szamos melletti út

A köztisztaságiak is megkezdték a park rendbetételét, a legnehezebb dolguk az építéskor/bontáskor használt gépjárművek keréknyomainak eltüntetésével és az újrafüvesítéssel lesz. Ez utóbbinak elég komoly költségvonzata van, minden bizonnyal erről – akárcsak a tavaly – a szervezők gondoskodnak. Tavaly mintegy 300 ezer lejt szántak a park rendbetételére, az elhasználódott szemeteskukák, padok, villanyoszlopok cseréjére és az Arénában keletkezett károk kiküszöbölésére.

A fesztiválmentes helyeken épen maradt a gyep (baloldali fotó), máshol így néz ki (jobboldali fotó) 

A sporthotel melleti tér „elsivatagosodott”

Még folyamatban a bontás: itt éppen egy pult maradványa látható

A köztisztaságiak is végzik a dolgukat a park egész területén

Pár hónapba még biztosan beletelik, míg a park visszanyeri régi pompáját, szóval csak türelem, polgártársak, türelem.   

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért nincs íze a paradicsomnak?
Főtér

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint
Krónika

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

Orbán Viktor a Krónikának: a nemzetrészek támogatása nem szívesség, hanem kormányzati kötelesség
Krónika

Orbán Viktor a Krónikának: a nemzetrészek támogatása nem szívesség, hanem kormányzati kötelesség

Szeretnék minél hamarabb és hosszabban beszélni Románia új államelnökével, mert vannak közös ügyeink az Európai Unióban, a románok és a magyarok érdekeiből több minden egybeesik – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Orbán Viktor miniszterelnök.

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz
Székelyhon

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz

Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.

// még több főtér.ro