A Tiliormáni Döncsila, egy új faj a román történelem tankönyvekben

De mégis, hol szedtétek ezt össze? Megértem, hogy szocialisták vagytok, de azért ez már túlzás… Ennek a ténsasszonynak gondja van a saját identitásával, művirágárus, olyanféle kofa, aki poharat tesz a fejére, hogy szét ne essen a kontya, debella.

Melyik utolsó padból kotortátok elő ezt a „privilegáltat”? „A növekedés ellemére”, „Monetáris Bank”, „Románia elcsinálta”, nagyjából ezek a legutóbbi eltévelyedések. Nektek, Dragnea alattvalóinak tényleg nem ég le a képetekről a bőr, amikor a nagynénitek, nagybácsitok, unokatestvéreitek azt kérdezgetik tőletek, hogy a fenébe került ez az ország élére? Mert azért

egy dolog a pártfegyelem, és más dolog a bunkóság előtti szégyenteljes kapituláció.

A mi menekvésünk a ti katasztrófátokból következik majd; arra számítok, hogy az a szocialista Internacionálé egyszerűen kirúg majd bennetek, az arcotokba mondja, hogy túlságosan korruptak és lajhárok vagytok, hogy ti már nem egy párt, hanem egy ideológiába álcája mögé bújt maffia tagjai vagytok.

Eddig azt hittem, hogy a PSD-n belüli értelmiségiek jól leteremtik majd az összes ottani évismétlőt és tyúktolvajt – naiv voltam: a román iskolában képleteket, tantételeket, verseket tanítanak, de értékeket nem. Jellemet sem. Az áldozatról, becsületről, igazságról sincs szó. A vezetőink csak azért nevezhetik magukat értelmiségnek, mert oklevelük van, ami nálunk általában a nullával egyenlő.

Hé, elvtársak, felfúvódott szardellák, az indítvány napján műsort csináltam, kint voltam az utcán, és megállított valaki, egy egyszerű és komor arcú ember: „Gherman úr, megbuktatták azt a hülyét? Azt mondja, hogy iskolázott – fogadok, hogy egyetlen idegen nyelven sem tud; én, akármennyire is híján vagyok a magas iskoláknak, három idegen nyelvet beszélek, na.” És szégyelltem magam, ti pészédések (PSD = Szociáldemokrata Párt – E-RS), szégyelltem maga a ti szégyentelenségetek miatt, és eszembe jutott, hogyan rágják a fülem minden nap a gyermekeim, hogy hagyjuk itt a fenébe ezt az országot, és hogyan mondom nekik, hogy ha elmegyek, akkor muszáj magammal vinnem Erdélyt is és más hasonlókat.

Egy nap a moldvaiaknak is eszükbe jut majd, hogy moldvaiak és nem kötelességük nektek alárendelve élniük. Nekünk,

erdélyieknek, bánságiaknak, bukovinaiaknak is eszünkbe fog jutni, hogy voltak saját fővárosaink és volt történelmünk is –

és akkor majd magatokra maradtok, a fővárost pedig átrakhatjátok Videlébe, annak a fogát ritkán mosónak a személyes birodalmába.

Kiröhögtétek a moldvaiakat, mert akcentussal beszélnek? Minket meg a no-inkért, a ioi-ainkért? Meg a székelyföldi magyarokat? Nos, mi mindnyájan százszor helyesebben beszélünk románul, mint a ti ténsasszonyotok, a debella. Kiröhögtétek a romákat? Mi mindnyájan sokkal helyesebben beszélünk, mint ti, és mi mindnyájan sokkal helyesebben élünk, mint ti. Már nincs kin röhögnötök, felfuvalkodottak – és retteghettek emiatt! –, ti már miccs és sör melletti téma lettetek, átvettétek Bulă (a Móricka román megfelelője – a szerk.) helyét; csakhogy az emberek a rímpárját is a fogsorotok felé vetik (lefordíthatatlan szóvicc: a „Bulă”-ra a „fasz” jelentésű „pulă” rímel – a szerk.).