// 2025. július 9., szerda // Lukrécia

Mozartról szóló musicallal készülnek az apáczaisok

// HIRDETÉS

A július elején bemutatandó darabhoz támogatókat keresnek.

Zenés bemutatóval egybekötött sajtótájékoztatót tartottak a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceumban annak alkalmából, hogy az iskola kórusa immár ötödik musical-bemutatójára készül.

Az eseményen Vörös Alpár, az iskola igazgatója elmondta: öt évvel ezelőtt megvalósíthatatlan vállalkozásnak tűnt egy olyan egész estés előadás létrehozása, melyre az iskola diákjai fél éven keresztül készülnek, az azóta elért eredmények azonban bebizonyították, létjogosultsága van a vállalásnak, mely során – a színházművészet eszközeivel –

a diákok a saját életüket is érintő kérdéseket boncolgathatnak.

Elhangzott: az elmúlt négy évben közel 200 diák vett részt az előadások létrehozásában, és 16 000 néző láthatta a produkciókat.

Lovassy Cseh Tamás rendező már korábban is dolgozott a közel hatvan fős csapat nagyrészével, hiszen a tavalyi évben A dzsungel könyve című zenés színházi előadást mutatták be.

„Ez a vállalkozás túlmutat a megszokott diákszínjátszás keretein. Színházi térben, komoly színpadtechnikát alkalmazva, közel 60 diák vesz részt az előadásban. Annak érdekében, hogy a bemutatón minden a lehető legjobban menjen, már tavaly októberben elkezdtük a felkészülést, mára már pedig nekiláttunk a táncpróbáknak is – Jakab Melinda koreográfus vezetésével” – mondta Lovassy.

Arra törekednek, hogy megtalálják a darabban szereplő figurák egyéni igazságait, s egy olyan előadást hozzanak létre, mely – a musicaljátszás megszokott formáin túl – valós emberi sorsokat mutat be.

„Mozart figuráján keresztül arra keressük a választ, hogy mit jelent az emberi- és művészi szabadság, hogyan élhet egy fiatal felnőtt a társadalmi elvárások szorításában, s döntéseink milyen következményekkel járnak ránk és a környezetünkre nézve. Bátran nevezzük nagyszabású vállalkozásnak a mostani projektet, hiszen több mint 35 zenei megszólalást fedezhetünk fel a darabban. Szólók, duettek és a teljes kórus közreműködését igénylő dalok sokaságáról beszélhetünk, melyek komoly feladat elé állítják a játszókat” – jelentette ki Lovassy.

Az előadás rendezője elmondta: Gábor Zsófiával, az előadás díszlet- és jelmeztervezőjével, valamint Kiss Tünde dramaturggal arra törekednek, hogy a Mozart életútját feldolgozó előadást korban közelebb hozzák a ma fiataljaihoz, s a történelmi hűség helyett arra törekednek, hogy

valódi emberek való problémáit és érzéseit mutassák be.

Szabadi Ildikó kórusvezető, az előadás zenei vezetője elmondta: heti rendszerességgel megtartott énekpróbák során készülnek fel a szólisták és a kórus tagjai, a feladat pedig nem csekély, hiszen egy egész estés produkcióban kell megállják helyüket a szereplők. A sajtótájékoztatón elhangzott: a Kolozsvári Magyar Opera idén is készségesen vállalta a partnerséget, s így ismételten az intézmény nagyszínpada ad teret az előadásnak. A bemutató július elején várható, a pontos időpontot pedig a későbbiekben közlik.

Támogatókat keresnek a produkció létrehozásához

A sajtótájékoztató résztvevői elmondták: bár már fél éve folynak a próbák, mégis kérdésessé vált az előadás bemutatója, ugyanis forráshiány miatt nem biztos, hogy kellő anyagi erőforrás lesz a díszletek és jelmezek legyártására, valamint a szükséges műszaki személyzet honoráriumának kifizetésére. Az előadás támogatásával kapcsdolatosan érdeklődni lehet a Facebookon(www.facebook.com/MozartApaczai), valamint az apaczaimusical@gmail.com e-mail címen.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint
Krónika

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz
Krónika

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is
Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

// még több főtér.ro