Van egy karácsonyi története és egy fotója a régi Kolozsvárról?

Akkor keresse elő és segítsen egy digitális gyűjtemény létrehozásában.
Hirdetés

Az audiovizuális örökség világnapja (október 27.) és a szintén közelgő adventi időszak apropóján közösségi projektet hirdet meg az Erdélyi Audiovizuális Egyesület és a Sapientia EMTE. Ennek keretében különböző generációk oszthatják meg történeteiket a 2017-es adventi időszakban. A gyűjtés során Kolozsváron vagy kolozsváriakról készült, és a téli ünnepkörhöz kapcsolódó 2000 előtti képeket és a hozzájuk kapcsolódó történeteket várják.

„A karácsonyi fotók sűrű képek, hiszen a család önmagáról alkotott ideális képét jelenítik meg. Ezen keresztül feltárulnak a tárgyaik, amelyek körülvették őket, megjelenik az enteriőr is. Ugyanakkor az ismétlődő rítusok, a karácsonyfa jelenléte révén még jobban láthatóvá válik az idő, a történelem nyoma egy tematikus képgyűjteményben. Beszédes lehet a karácsonyfadíszek, az ajándékok, a ruházat, a városi díszvilágítás változása is, de a képeket valójában a hozzá csatolt rövid beszámolók, visszaemlékezések tennék igazán tartalmassá” – áll a felhívásban.

Várnak minden olyan fotót, amelyen

– karácsonyfa látható, vagy
– a téli ünnepkörhöz tartozik (pl. Mikulás-járás, advent, szilveszter) vagy
– a város köztereinek téli arcát mutatja meg.

Arra is kérik a résztvevőket, hogy osszanak meg egy képhez kapcsolódó történetet: a kép készítésének időpontját, a kép készítésének történetét, vagy bármilyen történetet, emléket a képen látható családról, családtagokról.

A képeket a Sapientia Tordai úti épületének B506-os termébe várják, a képeket digitalizálás után tulajdonosaik visszakapják. Emailen is be lehet küldeni képeket, .tif formátumban, min. 600 dpi-vel szkennelve. A fotókat a következő e-mailcímre lehet elküldeni: 100karacsony@gmail.com.
A gyűjtés november 18-án zárul, a képek és történeteik – a képmennyiség függvényében – kiállítás formájában is megtekinthetőek lesznek decemberben, a Sapientia Tordai úti épületében.

Hirdetés