Mi a hasonlóság Székely Csaba Bányavakság című drámája és a PSD között?
Néhány napja Bukarestben vagyok az egymást követő színházfesztiválok miatt. Melyeket – figyelem! – a Főpolgármesteri Hivatal szervez (ezalatt a személyi kultusz és a nagyzási hóbort által terhelt Gabriela Firea asszonyt kell érteni) a különböző bukaresti színházakban.
Úgy hozta a véletlen, hogy az 5. Fest(in) pe Bulevard nevű fesztivál éppen tegnap (október 12-e – a szerk.) estére egy nagyon jó előadást tűzött műsorra, Székely Csaba Bányavakságát, Catinca Drăgănescu rendezésében és a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színház előadásában. A darab cselekménye a mesterségesen zaklatott Székelyföld egyik falujában zajlik. Ez a hajdan község rangú falu korábban bányásztelepülés volt, de ma már senkinek sincs munkája. Ezért
A volt községben a polgármesteré az egyetlen fizetett tisztség. Látszólag azért, hogy megőrizhesse a bérecskéjét, a tisztség jelenlegi betöltője igyekszik kiiktatni a játékból a kihívóját, aki semmivel sem jobb nála. Súlyos korrupciós ügyekkel, jogtalan erdőirtásokkal vádolja őt, és a vádakat Florin Popescu rendőrnek kell kivizsgálnia. De a törvény rettenhetetlen embere – meglepetésre! – felfedezi, hogy maga a feljelentő még nagyobb korrupt, aki aztán – mindenki örömére – börtönbe is kerül. Így aztán már a legkisebb akadály sem áll a másik polgármesterjelölt útjában. Mindenki boldog a változás, a helyi közigazgatás új sztárjának megjelenése miatt, így ezt újabb részegeskedéssel ünneplik meg.
Bizonyos mértékig és nagyvonalakban ez a forgatókönyv zajlott le néhány óra alatt a román szociáldemokraták Kiseleff sugárúti luxusszékházában tartott CEX-ülésen (Végrehajtó Bizottság – a szerk.).
lemondással fenyegetőzött és végül – nagy nehezen – elérte Sevil Shhaideh és Rovana Plumb asszonyok távozását a kormányból. Akiket azzal vádolnak, hogy a PSD-elnök, Liviu Dragnea fő cinkosai a Belina-ügyben. Velük együtt távozik még Răzvan Cuc közlekedésügyi miniszter is, de úgy tűnik, hogy másik két miniszter a helyén marad, egyik alkalmatlanabb a másiknál. Az egészségügyi, Florian Bodog és az oktatásügyi, a műveletlen Liviu Pop.
Amikor este visszaértem a szállodába, a különféle tévék – mindegyik a saját stílusában és saját, vagy a moguljaik érdekei szerint – a helyzet folyamatos változását kommentálták. A benyújtott, megszavazott, elutasított, fenntartott lemondások egész cirkuszát. És hogy aztán, amikor bizonyossá vált, hogy Shhaideh, Plumb és Cuc tényleg távoznak, boldogan üdvözöljék Tudose Dragnea felett aratott győzelmét. Dragnea pedig kész, elvesztette a játszmát, eléggé vége lett PSD-n belüli hatalmának és – akárcsak Székely Csaba darabjában a polgármester – könnyen meglehet, hogy nagyon is hamarosan megfizet majd minden csalásáért.
A stúdiókban jelenlévő, vagy telefonon bejelentkező nagy politikai elemzők közül szinte senkinek sem fordult meg a fejében, hogy
Hanem csak egy PSD-n belüli hatalmi harc részeként.
Az, persze, nagyon jó, hogy óriási pénzösszegek sorsa nem függ majd továbbra is néhány tisztességtelen tettekkel vádolt hölgy tollvonásától, melyeket eddig úgy osztogattak, ahogy azt a tollak tulajdonosai jónak látták és főleg úgy, ahogy Liviu Dragnea úr akarta. De vajon ugyanilyen jó, hogy a mindennapi élet, de Románia jövője szempontjából is létfontosságú tárcák, amilyen az oktatási és az egészségügyi, továbbra is olyan emberektől függnek majd, akik júniustól mostanáig, vagyis amióta hatalomra került a román szociáldemokrácia új sztárja, Mihai Tudose úr által vezetett kormány, semmit sem voltak képesek rendesen megcsinálni?
Attól tartok, nagyon hamar rájövünk majd, hogy a legkisebb különbség sincs Dragnea és Tudose között. Vagyis az egyik kutya, a másik eb. Ennek első bizonyítékát már ma (október 13-án – a szerk.) megkapjuk, amikor megtudjuk (közben meg is tudtuk – a szerk.), hogy kik töltik majd be azokat a miniszteri állásokat, melyek azután ürültek meg, hogy a PSD-s főnökök majdnem egymás torkának ugrottak.
Az alcímeket a szerkesztőség adta.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.