Elkészült az első értelmes buszsáv Kolozsváron

Bringások is használhatják, és működik rajta a zöldhullám.
Hirdetés

A nap, sőt a hét meglepetése, hogy nemcsak sikerült befejezni a kolozsári Főtér déli oldalának újraaszfaltozását, de elkészült a rég ígért buszsáv a The Office-tól a Főtérig. Vagyis háborítatlanul, sőt pompásan buszozunk a Mărăști negyed torkából a központig. A sávot kerékpárosok is használhatják, ma kipróbáltuk, és jelentjük, remekül működik a zöldhullám. Legalábbis bringával, nulla busszal előttünk.

Azért írtuk, hogy ez az első értelmes buszsáv a városban, mert ugyan nagyon hasznos a polgármesteri hivataltól a Bocskai térig vezető sáv is, de azt folyamatosan szaggatják a piros lámpák, és még azelőtt sikerült lezárni az autós forgalom elől, hogy a belvárosi dugók elérték volna jelenlegi csúcsaikat.

Idén zártak le egy sávot a troliknak a Heltai / Cipariu tértől a református teológiáig, de az egyrészt nagyon rövid, másrészt úgy állították be a közlekedési lámpákat rajta, hogy a tömegközlekedési eszközök kerültek a legnagyobb hátrányba.

A most elkülönített sáv közel másfél kilométeres, van tér kiélvezni a haladást, és iskolakezdésig van még idő is, hogy megszokják a sofőrök.

Hirdetés