Van-e esély arra, hogy Németországban populista párt győzzön a közelgő választásokon?
Több európai országban megfigyelhető a zajos pártok és politikai csoportosulások által terjesztett populizmus erős csábítása. A populizmus receptkönyvét Németországban is átvette az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt és több tartományi gyűlésbe is sikerült bejutnia. A Szövetségi Köztársaságban szeptemberben sorra kerülő parlamenti választás közeledtével a Bertelsmann Alapítvány készített egy felmérést a választói magatartás vizsgálatára, többek között az Alternatíva Németországnak populista kínálatával szemben is. A Populisták kora? című felmérés készítői néhány rendkívül érdekes adat birtokában arra a következtetésre jutottak, hogy az ország lakosságának csak 30 százaléka vall magáénak olyan elképzeléseket és eszméket, melyeket populistának lehet nevezni. A szerzők ezzel kapcsolatosan mérsékelt és radikális populizmus meglétéről beszélnek.
A mérsékelt populizmus, a tanulmány készítői szerint, a politikai establishment ellen irányuló viselkedésként nyilvánul meg és olyan diffúz bírálatokban jelentkezik, amelyek a politikai pártok, a jogállam intézményei, de még a sajtó ellen is irányulnak. A radikális populizmus nem fogadja el a hagyományos intézmények és a pártok létezését és azok felváltása mellett száll síkra. A populisták általában véve az úgynevezett „közvetlen demokrácia”, vagyis a népszavazás bevezetése mellett foglalnak állást, elutasítva a képviseleti demokráciát, de a pluralizmust is, melyet egy úgynevezett kiterjesztett „népi szuverenitással” váltanának fel.
A megkérdezett németek 37 százaléka elutasítja ezeket a populista elképzeléseket, a populista eszmékkel egyetértőket pedig „mérsékelt populistáknak” lehetne minősíteni, állítják a választói réteg összes reprezentatív kategóriájához tartozó több mint 5 000 személyt megkérdező szerzők. Az ebből a tanulmányból leszűrhető első következtetés az, hogy Németországban nem áll fenn annak a veszélye, hogy egy populista párt szerezzen többséget a választáson.
Figyelemre méltó, hogy Németországban a populistának minősíthető személyek kétharmada nem ellenzi Németország kilépését az Európai Unióból, az ehhez a kategóriához tartozók 85 százaléka pedig a demokratikus rendszer mellett foglal állást. De 45 százalék úgy gondolja, hogy az európai integrációt túlzásba vitték, 52 százalék pedig azt állítja, hogy a német demokratikus rendszer „rosszul”, vagy „nagyon rosszul” működik.
A tanulmány szerzői azt állítják, hogy a német populisták általában „csalódott demokraták” és nem feltétlenül a „demokrácia ellenségei”. Populista eszmékkel főleg a lakosság kevésbé képzett, vagy alacsony jövedelmű rétegeinél lehet találkozni. Ugyanakkor az is megállapítást nyert, hogy a populizmus ideológiákon átívelő jelenség és a hagyományos bal–jobb sémába sem lehet beleilleszteni.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.