Kasszandra, avagy a jövőben a helyzet változatlan?

Ez az idei címe a Minimum Party természetművészeti alkotótábornak, amelyre nemcsak alkotókat és szakembereket, hanem művészetkedvelőket is várnak.
Hirdetés

Július 26 – augusztus 6. között huszonkettedik alkalommal nyitja meg kapuit a Minimum Party alkotótábor és szakmai fórum a Hargita megyei Kászonaltíz község közelében, a Tiszás patak torkolatánál. Idén is több alkotóműhelybe jelentkezhetnek be a résztvevők. A Kasszandra című természetművészeti alkotótábor kérdésfelvetése a jövő víziójára irányul, e téma köré szerveződnek úgy az alkotóműhelyek, mint a tábor szakmai előadásai.

„A jövendő vízióját szeretnénk az alkotóművészet, illetve a kritika eszközeivel megalkotni. Nem véletlenül reformáció emlékévében a jövőbe látó, és egyben jövőt befolyásoló teremtő elmék, kiemelkedő személyiségek példáján gondolkodunk el. De jó Minimum Party-s hagyományainkhoz ragaszkodva, a témának ezúttal sem a megszokott megközelítését választottuk. Éppen ezért a tábor címe, hívószava: KASSZANDRA, avagy a jövőben a helyzet változatlan? Illetve még bővebben: előre látta saját sorsát Kasszandra, még mielőtt megátkozták volna? Beleszámítjuk-e vízióinkba saját akaratunkat, tetteinket, sikerünket vagy bukásunkat?” – írják a szervezők közleményükben.

A 22. alkotótábor műhelyei és vezetői:
vizuális műhely (Daradics Árpád – Budapest), fotóműhely (Mosberger Róbert – Mór, Magyarország), kísérleti filmesműhely (Fogarasi Gergely – Budapest), zeneműhely (Molnár-Fodor Edina és Váncsa Levente – Kolozsvár), táncműhely (Szabó Ágnes – Budapest), építészműhely (Molnár Zsolt és Szigeti Vajk István – Csíkszereda), íróműhely (Murányi Sándor Olivér – Székelyudvarhely-Budapest), filozófiaműhely (Telegdi-Csetri Áron Zsolt – Kolozsvár), kézműves műhely (Mátyás László – Kolozsvár, Élboy (Szabó Attila – Miskolc – egyszemélyes műhely).
A dokumentációs csoport tagjai: videó: Schneider Tibor (Kolozsvár), fotó: Rúzsa István (Kolozsvár).

Az alkotóműhelyek gyakorlati tevékenysége mellett a késő délután és esténként sorra kerülő szakmai fórum vetítéses előadásai a tábori tematika elméleti jellegű megközelítésére, valamint a műhelyvezetők eddigi munkáinak bemutatására teremt lehetőséget. Előadást tart: Chilf Mária, Szokács Kinga, Daradics Árpád, Pető Hunor, Viorela Telegdi-Csetri, Fekete Zsolt Lovacska, Murányi Sándor Olivér, és mások.

Az alkotótábor nyitott úgy a szakmabeliek, mint a művészetkedvelők részére.

Hirdetés

A szervezők szerint a közös alkotás, a résztvevők spontán kapcsolatépítése és (nem utolsósorban) a kikapcsolódás hozza létre azt a nem hétköznapi közösségi élményt, ami a Minimum Party alkotótábort egyedivé teszi a hozzá hasonló rendezvények palettáján.

Részletek és bejelentkezés: www.minimumparty.org.

Hirdetés