Lemond Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere

Öt hónappal azután, hogy a DNA eltiltotta a tisztsége gyakorlásától.
Hirdetés

Horváth Annát 2016. október elején helyezték hatvan napra hatósági felügyelet alá. December elején a bíróság meghosszabbította a felügyelet, nemrég pedig harmadszorra is elrendelte az intézkedést.

Az alpolgármester ellen decemberben emelt vádat a DNA befolyással üzérkedés és pénzmosás miatt. A vádak szerint Horváth Anna közbenjárt a polgármesteri hivatal tisztviselőinél és megsürgette a Fodor Zsolt üzletember által kért épületfelújítási engedélyek kibocsátását. Cserében az alpolgármester május 13-án hatvan darab, két zenei fesztiválra szóló bérletet kért az üzletembertől, összesen mintegy húszezer lej értékben. A bérleteket Horváth Anna a választási kampányában segítő önkénteseknek adta.

Bíróság elé áll Fodor Zsolt is, ő szabadlábon védekezhet a befolyásvásárlás és a pénzmosás vádja ellen.

Bejelentette lemondását Horváth Anna, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármestere azon a csütörtöki sajtótájékoztatón, amelyet Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével tartott a szövetség ügyvezető elnökségén.

Horváth Anna azt mondta: a kolozsvári városi tanács követkeő ülésén benyújta lemondását.

„Ennek a kényszerleszállásnak, amely öt hónapja tart, nincs perspektívája jogi vagy racionális érvek mentén, ezért döntöttem úgy, hogy ezt az állapotot nem nyújtom tovább” – fogalmazott. Azt követően döntött így, hogy a legfelső bíróság pénteken elutasította fellebbezését az eltiltás meghosszabbítása ellen.

Horváth azt mondta: az RMDSZ kolozsvári városi szervezetének elnökeként továbbra is harcolni fog azokért, akik bizalmukkal megtisztelték és meg fogja védeni tisztességét az igazságszolgáltatás előtt.

Arról is beszélt, hogy esetleges utódjáról annak függvényében döntenek majd helyi szinten, hogy a városi tanácsban folytatódik-e az együttműködés a PNL-vel és Emil Boc polgármesterrel. Vagyis ha az alpolgármesteri tisztség továbbra is az RMDSZ-é marad, akkor döntenek arról, hogy kit javasolnak majd alpolgármesternek.

Hirdetés

Kelemen Hunor arról beszélt: karaktergyilkosságról van szó, érthetetlen, miért kell öt hónap után is eltiltani Horváth Annát az alpolgármesteri tisztség gyakorlásától.

Kelemen Hunor bejelentette: lemondása után Horváth Annát kinevezik az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnökévé, mivel nagy tapasztalata van ezen a területen.

„A korrupcióellenes ügyészek kihallgattak mindenkit, sőt, mindenkit is, ahogy a székelyek mondják, de továbbra sincs semmilyen racionális érv, amely indokolttá tenné az eltiltás meghosszabbítását” – fogalmazott.

Kelemen szerint elképzelhetetlen, hogy egy olyan ügyről kell beszélni Horváth Anna esetében, amely homlokegyenest ellentmond annak az alkotmánybírósági döntésnek, miszerint nemzetbiztonsági vonalon végzett lehallgatások alapján büntetőügyet nem lehet indítani, vagyis a hírszerzés (SRI) és a korrupcióellenes ügyészség (DNA) együttműködése alkotmányellenes.

Hangsúlyozta: az RMDSZ-ben bíznak Horváth Anna ártatlanságában és ennek bizonyítására minden szükséges eszközt és támogatást megkap a szövetségtől.

Az RMDSZ-székházban tartott sajtótájékoztató végén az üvegajtón keresztül bekukkantott a terembe Keszthelyi András. A kolozsvári származású, Magyarországon élő politikai tanácsadó korábban az SZDSZ-es Demszky Gábor egykori budapesti főpolgármester kampánytanácsadójaként dolgozott, de volt politikai főtanácsadója Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon miniszterelnököknek is.

Hirdetés