Robbanó sikerkonferencia az autonómiatüntetés másnapján

Alig hogy elvonulnak Marosvásárhelyről a Székely Szabadság Napján tüntetők, máris jönnek a sikeres erdélyi fiatalok.
Hirdetés
A Magyar Ifjúsági Tanács első alkalommal szervezi meg a Dinamit! elnevezésű konferenciát, ahol tíz sikeres, erdélyi fiatal meséli el a saját történetét március 11-én reggel tíz órától a Kultúrpalota nagytermében. A rendezvény fővédnöke Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke. 
 
Az egynapos, ingyenes konferenciára eddig száz fiatal jelentkezett be, de március 9-én délig él a jelentkezési lap. A szervezők célja, hogy minden érdekődőnek lehetőséget adjanak a részvételre, de a helyek korlátozottak, ezért szükséges az előzetes jelentkezés.
 
Az eddig jelentkezett közönség zömét pályaválasztás előtti fiatalok alkotják, középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Kolozsvárról, Szatmárnémetiből, Brassóból, Székelyudvarhelyről, Csíkszeredából és természetesen Marosvásárhelyről. Az esemény célja, hogy az előadók történetein keresztül a résztvevők is kedvet kapjanak az önmegvalósításhoz, a szülőföldön történő karrierépítéshez. 
 

Velük akarnak robbantani

A rendezvény neve magában hordozza a szervező MIT nevét. A dinamit olyan robbanóanyag, amelyet főként a bányászatban használtak terek, tárnák megnyitására. Ebből a meggondolásból a rendezvény mottója a Teret nyitunk!, azaz lehetőséget ad, színteret olyan fiatalok számára, akik munkája, története példaértékű lehet sokak számára. 
  • Orbán-Barra Gábor (Sepsiszentgyörgy, triálkerékpáros), 
  • Imecs-Magdó Levente (színművész, Kolozsvár), 
  • Simon Norbert (Csíkszereda, divatfotós), 
  • Máthé Zsolt (Segesvár, restaurátor), 
  • Halmen Balázs (Kolozsvár, vállalkozó),
  • Oláh Attila (Kézdivásárhely, parakerékpáros), 
  • Dr. Zörgő Noémi (kommunikációs szakember, Székelyudvarhely), 
  • Jakab Mózes (vállalkozó, Székelyudvarhely), 
  • Jakab Hunor (képzőművész, Székelyudvarhely) és 
  • Török Réka (designer, Gyergyószentmiklós) 
mint meghívottak már megjelentek a Dinamit! eseményében, azonban a rendezvényig még bővül a lista a további előadókkal. A program extra produkciói Tófalfi Előd slam poetry előadása és a Rhythm of the night táncelőadás.
 
A rendezvényre autóbuszt indítanak Székelyudvarhelyről és Kolozsvárról egyaránt, melyekre az útvonal mentén is lehet csatlakozni. Az autóbuszokra az Udvarhelyi Fiatal Fórum (uff@uff.ro, 0266-213371, 0756-022932 ), illetve a Magyar Ifjúsági Tanács (mit@mitesek.net) elérhetőségein lehet jelentkezni. 

Hirdetés