// 2025. július 19., szombat // Emília

Népek karácsonyára hív a Kolozsvári Magyar Opera

// HIRDETÉS

Folytatva az elmúlt 80 év hagyományát, nagyszabású műsorral készül a Kolozsvári Magyar Opera szentestére.

Több nép anyanyelvén csendülnek fel a legszebb karácsonyi dalok december 24-én délután, 16 órai kezdettel a Kolozsvári Magyar Operában. Közismert és kevésbé ismert dalok eredeti előadása, valamint saját hangszerelésben és összeállításban előadott darabok is hallhatóak lesznek.

A több mint 150 művészt és gyermeket megszólaltató produkció újdonságszámba megy, ugyanis hasonló karácsonyi koncert Kolozsváron hosszú évek óta nem volt. Az esemény rangját emeli, hogy a nemrég megalakult gyerekkórusnak is lehetőséget biztosít egyéni műsorral való bemutatkozásra. A közönség ugyanakkor Horváth József karmester által hangszerelt ősbemutatón is részt vehet, amely két negrospirituáléból állt össze: Go Tell It On The Moutains és Amen.

Az előadás kiteljesedése érdekében az archaikus magyar karácsonyi énekeket sajátos feldolgozásban megszólaltató Paraliturgia alkotói is fellépnek: egy erdélyi turné után Laczkó V. Róbert színművész, Szép Noémi Kriszta népdalénekes, Szép András zongorista és Szép Bálint hegedűs ezzel a koncerttel zárják a Paraliturgia évét.

Szép Gyula, az opera igazgatója a produkcióról elmondta: idén újszerű programmal készültek, és

a tervezés során szem előtt tartották, hogy a gyermekkórus fontos szerepet kapjon.

„Ha ezelőtt egy évvel csak álom volt számomra a gyermekkórus létezése, most nemcsak, hogy van nekünk a Kolozsvári Magyar Gyermekkórus, de már önálló koncertet is színpadra tud vinni” – nyilatkozta.

Horváth József karmester és az előadás művészeti vezetője örömét fejezte ki, hogy sok évvel ezelőtt meghangszerelt, ritkán hallható műveket szólaltatnak meg „Egyedi élményt nyújt az, hogy az eddig csak különböző hangfelvételeken hallható karácsonyi repertoárt most élőben hallhatja a kolozsvári közönség.”– fogalmazott.

Fellép a Kolozsvári Magyar Opera ének- és zenekara, a Kolozsvári Magyar Gyermekkórus, valamint Covacinschi Yolanda, Balázs Borbála, Barabás Zsuzsa, Veress Orsolya, Pataki Adorján, Rétyi Zsombor, Peti Tamás Ottó, Mányoki László énekművészek. A gyerekkórust Szép András zongorán és Babțan-Varga Flórián gitáron kíséri.
Hangszerelte és vezényel: Horváth József
Gyermekkórust vezényli: Kovács Dalma
Karnagy: Kulcsár Szabolcs
Ügyelő: Venczel Péter 

Kovács Dalma, a gyermekkórus karnagya elmondta, hogy az előadás összeállítása a gyerekekkel közösen zajlott. „Ötleteikkel színesebbé tették az énekeket, például egy spontán fütyörészés is a műsor része lett. Amikor zenéről és komoly munkáról van szó, ezekkel a gyerekekkel mindent meg lehet valósítani, olyanok mintha kicsi felnőttek lennének. Büszke vagyok rájuk, mindenkire nagy hatással lesz az előadás.”– mondta.

A felnőttkar által felcsendülő énekek Kulcsár Szabolcs karnagy munkájának köszönhetően vállnak egyedivé. A Népek karácsonyán a társulat előadásában olyan dallamokat hallhatunk, mint az Örvendj világ, Csendes éj vagy Mennyből az angyal.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix
Főtér

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro