// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

A Katedrálisnak a „Nagy Egyesülés” centenáriumára el kell készülnie!

// HIRDETÉS

Legalábbis erre hajt a őfőboldogságossága, Dániel pátriárka. De nagyon gátlástalanul!

100 év múlva e sorok már feledésbe merültek, szerzőjük pedig már csak egy emlék lesz az unokák és dédunokák családi albumában. Ezzel szemben a Nemzet Megváltása Katedrális Bukarest egyik meghatározó épülete lesz, Dániel pátriárka nevét pedig a szent létesítmény magasságos felépíttetőjeként fogják említeni országszerte minden imában.

Az idő múlásával és társadalmi hatásuk enyhülésével általában megváltozik a megalomániás épületekkel és építményekkel kapcsolatos történelmi perspektíva. Ugyanúgy, ahogy mi is csodálattal nézzük most az egyiptomi piramisokat és az európai fővárosok fenséges katedrálisait, több tíz vagy száz év múlva Bukarest lakói és a városba érkező turisták is elragadtatással néznek majd a Nemzet Megváltása Katedrálisra. Nincs új a nap alatt. Ez történik ma, például a Parlament Palotájával, a Nicolae Ceauşescu által építtetett szörnyűséggel, mely a Bukarestbe érkező turisták egyik leggyakoribb úti célja.

Ennek ellenére valami nincs rendben a Nemzet Megváltása Katedrális ügyében. Nem az a zavaró, hogy megépítik, hanem az

a nyomásgyakorlás, amit Dániel pátriárka fejt ki a politikai tényezőkre,

hogy megszerezze a minél gyorsabb befejezéshez szükséges pénzt. Ez a nyomásgyakorlás a választási években már zsarolás formáját ölti. Nehezen érthető a pátriárka mániája, hogy 2018-ra fejezzék be a katedrálist. Az, hogy ekkor lesz az 1918-as Nagy Egyesülés századik évfordulója, csak marketingkérdés a BOR (Román Ortodox Egyház – a szerk.) részéről. A pátriárka történelmi évfordulóhoz akarja kötni a katedrális felavatását. De jeles dátum máskor is lesz (2059 – a fejedelemségek egyesülésének 200., 2077 – Románia függetlenné válásának 200. évfordulója). Végül is az ilyenfajta építmények több tíz vagy éppenséggel több száz év alatt készültek el. A barcelonai Sagrada Familia még ma sincs kész, holott építését 1882-ben elkezdték. Az egyház marketingügyei helyett Dániel pátriárkának, a román ortodoxok pásztorának az általa képviseltek szenvedéseire és szükségleteire is gondolnia kellene. Például sok fővárosi és vidéki, a helyi közigazgatásnak alárendelt kórházra nincs elég pénz, hogy a páciensek kezeléséhez szükséges biztonsággal rendelkezzenek, mint ahogy az iskolák egy része is alkalmatlan a feladatára.

Az egyszerű románok gondjaira süket és vak Dániel pátriárka egyelőre 10-10 millió lejnyi adományt kért a fővárosi kerületi polgármesteri hivataloktól a Nemzet Megváltása Katedrálisra, a Főpolgármesteri Hivataltól pedig 3,5 millió eurót.

A követelések összesen nagyjából 4,8 millió eurót tesznek ki.

Nem számoljuk ide azt az 1 millió eurót, amit az Antim kolostor helyreállítására kértek a Főpolgármesteri Hivataltól, mely szintén fontos építészeti és ökumenikus létesítménye Bukarestnek és melyen sürgős megerősítési munkákat kell elvégezni. Ebből a pénzből sok mindent meg lehet valósítani. Óvodák építhetők, iskolákat lehet kijavítani, kórházakat felszerelni… nemcsak Dániel pátriárka megalomániás ambícióját kielégíteni, hogy ő vágja át a szalagot a Nemzet Megváltása Katedrális átadásán.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro