Jövő év márciusáig a jelenlegi szinten marad a lakossági gáz ára.
A kormány elhalasztotta a lakossági gáz árának emelését, így 2017. március 31-ig a megawatt-óránkénti 60 lejesszabályozott energiaár marad érvényben – jelentette be a szerdai maratoni kormányülés után Victor Grigorescu energiaügyi miniszter.
A lakossági gázár tavaly nyáron elfogadott újabb liberalizációs ütemterve alapján a kormány már nem negyedévenként vagy félévenként, hanem éves ütemben tervezte tíz százalékonként drágítani a gázt, amely így 2020 áprilisában érte volna el a liberalizációs program elején kitűzött 90 lejes árat.
A szénhidrogének világpiaci ármozgása miatt azonban már az import gáz sem kerül többe, mint a romániai kitermelésű szabályozott árú gáz, ezért Nicolae Havrileţ, az energiaár-szabályozó hatóság (ANRE) vezetője áprilisban a lakossági gáz árának korábbi liberalizációját javasolta.
Erre ugyan nem került sor, de a kormány elhalasztotta a július elsején esedékes tízszázalékos áremelést, amely azt eredményezte volna, hogy a lakosság drágábban vásárolja a szabályozott árú energiahordozót, mint az ipari fogyasztók. A kabinet az ANRE által évente meghatározott tartalékolási kötelezettségeik betartására szólította fel a szolgáltatókat, hogy a téli hónapokban is képesek legyenek kivédeni az energiaszükséglet szezonális ingadozásait – magyarázta az energiaügyi miniszter.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.