És színészeket. Mert idén is elkezdődött a versek versenye Kolozsváron.
Ha elmaradna, már hiányozna: az elmúlt években az erdélyi irodalombarátok megszokhatták, hogy ha április, akkor a magyar költészet napja – és Versverseny.
A kolozsvári televízió Erdélyi Figyelő című műsorának szerkesztője, Víg Emese idén is megszervezi az elmúlt esztendő legszebb erdélyi magyar verseinek nemes vetélkedőjét. A versek kiválasztása szakmai fórumok, irodalmi szerkesztőségek ajánlásai alapján történik.
11 poéta 11 költeményét 11 színművész (a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészei) mondja el, ebből születik 11 „költészeti klip”. Ezeket aztán lehet lájkolni az Erdélyi Figyelő Facebook-oldalán, és a legtöbb szavazatot összegyűjtött alkotás nyeri a versenyt. „A 2016-os Versverseny párosait mutatják be az alábbi fotók. A mellettük található linkekre kattintva megnézhetők, meghallgathatók a versek. A tetszik szavazatokat a fotók mellé kérjük vasárnap délelőtt 11 óráig” – olvasható az idei verseny felvezető szövegében.
A tavalyi Versversenyt egyébként André Ferenc költő és Marosán Csaba színművész párosa nyerte.
Demény Péter: Odüsszeusz éneke (Köllő Csongor)
Fekete Vince: Ahol hiába (Vindis Andrea)
Karácsonyi Zsolt: Az ötödik (Kántor Melinda)
Kovács András Ferenc: Pinduritaligala-dal (Farkas Lóránd)
László Noémi: Zoon politikon (Kali Andrea)
Markó Béla: Graffiti (Váta Lóránd)
Molnár Beáta: Gyerekrajz, kikötő nélkül (Varga Csilla)
Papp Attila Zsolt: Valaki ismét megérkezett (Marosán Csaba)
Simonfy József: Csak azt ne (Albert Csilla)
Varga László Edgár: A névadás önbizalma (Laczkó Vass Róbert)
Varga Melinda: Búcsúvers (Györgyjakab Enikő)
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.
Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.