A hagyományos egyházi és kulturális programokkal, Magyar Filmnapokkal, tradicionális kínai operával és Rúzsa Magdival jubilál a Festum Varadinum.
Egyházi események, művelődéstörténeti és történelmi kerekasztalok, iskolanapok, irodalmi beszélgetések, klasszikus és könnyűzenei koncertek, színházi előadások, kiállítások, valamint filmnapok várják mindazokat, akik április 17–24. között Nagyváradra látogatnak a 25. Festum Varadinum ünnepségsorozatra.
A nagyváradi történelmi egyházak és civilszervezetek által szervezett Festum Varadinum hivatalosan az április 17-én Nagyvárad-Újvárosi templomban tartandó istentisztelettel, valamint a Királyhágómelléki Református Egyházkerület új székházának avatásával kezdődik, április 14–16 között előrendezvényekre is sort kerítenek a szervezők.
A már hagyományosnak számító programok mellett – mint a hétfői Apáról fiúra népi mesterségek bemutatója, az iskolanapok, vagy a történelmi vetélkedők –, idén először szervezi meg a Nagyváradi Magyar Diákszövetség a Magyar Filmnapokat. Április 14-17., valamint 25–26. között olyan filmeket vetítenek, mint a Tüskevár, Swing, vagy a Fekete leves.
Április 20-án és 21-én a székesfehérvári testvérkapcsolatok jegyében zajló eseményekre számíthatnak az érdeklődők: a Művészek Társaságának kiállítása mellett a Vox Mirabilis kórus előadására, valamint több, az I. Világháborúnak emléket állító kiállításra kerül sor.
A komoly- és könnyűzenei programok fellépői között találjuk a Varadinum Vonósnégyest, a Nagyváradi Állami Egyetem és Debreceni Egyetem zene szakos diákjait, Rákász Gergelyt, valamint Rúzsa Magdit is. Ez utóbbi 23-án, szombaton 20 órától lép fel a Bémer téren.
A Szigligeti Színház több kiemelkedő színházi előadásnak ad helyet: április 19-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Vízkeresztjét, április 20-án a Li Yaxian című tradicionális kínai operát láthatják az érdeklődők. A Festum Varadinum zárógáláján a Nagyvárad Táncegyüttes Stabat Mater című táncoratóriumát tűzik műsorra.
A teljes program a műsorfüzetben böngészhető.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.