Inkább a fát szereti, meg a kis tereket. A Taxi zenekar és barátai megénekelték az ortodox megalománia böszme megtestesülésének fölöslegességét.
Dan Teodorescu, a Taxi zenekar frontembere arról énekel a meghitt, Cseh Tamás-os hangulatú dalban, hogy álmában elkészült a Nemzet Megváltásának Katedrálisa, ő meg besétált és kereste az Urat. De nem találta, bár minden termet, a földalatti parkolókat és az összes liftet is tűvé tette. Isten nem volt sehol a 11 hektáros épületben.
Aztán az ember elindult a városban, tovább kereste az Urat. Végül egy kis fatemplomban találta meg. Már a kapuból látta, hogy ott van. Igaz, hogy ez a templom csak 100 négyzetméteres volt. És hogy miért nem lakik az Úr a Megváltás Katedrálisában?
Egyszerű: Isten inkább a fát szereti, meg a kis tereket.
A fenti refrént jeles román művészek, énekesek, médiaszemélyiségek kapják fel és adják tovább egymásnak.
Jó nóta, igaz nóta. Persze a román ortodoxia monstruma ettől még megépülhet. Tudjuk, az ember igen gyakran tojik az Úrra.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.
Tíz perces utazás a Zokogó majom világában Demeter Zsuzsa irodalomtörténésszel. Kilencven éve született, húsz éve halt meg a kolozsvári peremvidéki kisemberek írója.