Ifjúkori szerelmektől Szent Péter trónusáig. Íme az előzetes.
Amennyire a Ferenc pápa – Buenos Airestől a Vatikánig (Francisco – El padre Jorge) című opusz szinopszisából kideríthető, a film keretsztorija az, hogy egy fiatal spanyol újságírónő a 2005-ös pápai konklávé idején ismerkedik meg Jorge Maria Bergoglio bíborossal, és „ekkor kezdődik mély barátságuk, amelyben a humor, a meghittség, a szeretet és a bölcsesség éppoly fontos szerepet játszanak, mint Jorge atya – azaz ahogy ma már inkább ismerjük: Ferenc pápa – azóta is hirdetett tanításaiban”.
A kettejük beszélgetéseiből rajzolódik ki a majdani pápa története, ifjúkori szerelmeitől a szegényekért való kiállásán és a korrupció elleni harcán át Róma püspökévé választásáig.
A magyar szinkronos előzetesben mindenesetre ilyen aranyköpések hangzanak el: „– Miért nem nősülhetnek meg a papok is? – Minek, hogy legyen egy anyósuk is?”
Ferenc pápát Darío Grandinetti játssza, a film rendezője a nálunk nem túlzottan ismert spanyol-argentin Beda Docampo Feijóo.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Szeretnék minél hamarabb és hosszabban beszélni Románia új államelnökével, mert vannak közös ügyeink az Európai Unióban, a románok és a magyarok érdekeiből több minden egybeesik – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Orbán Viktor miniszterelnök.
Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.