De nem azért, mert megszállta a multikulti ihlet. Hanem, mert behívta a DNA. Figyelem: NEMZETIDEGEN NYELVŰ HUMORVESZÉLY!
Emil Boc polgármester folyamatosan visszautasította a magyar nyelvű helységnévtáblák kihelyezését Kolozsvár bejáratainál. A hülyeségrekordot akkor döntötte meg, amikor kirakatott egy táblát, rajta az „Isten hozta” felirattal, még koreai nyelven is, csak épp magyarul nem. És amikor kikerült egy magyar nyelvű üdvözlő tábla is, 24 órán belül leszedette.
Amikor viszont elvitte a DNA és az ügyészek kérdezgetni kezdték, hirtelen elkezdett folyékonyan beszélni magyarul, sőt, egy szót sem értett románul. „Nem tudok románul”, mondta az ügyészeknek, melynek utána „transzlátor” közvetítését kérte. Akkor esett le az álla, amikor váratlanul megjelent a teremben Kövesi asszony és mosolyogva megkérdezte: „Mit csinálsz, Emil?”
Miután magához tért, Kolozsvár polgármestere elővett a zsebéből egy papírlapot és magyarul felolvasott egy szöveget, amelyben kijelenti, hogy ő magyar és nem ismeri el Erdély Romániához csatolását, melynek következtében őt nem hallgathatja ki a DNA. Ezek után hangsúlyozta, hogy őt igenis küldjék el a budapesti DNA-hoz, mert egyébként semmit se fog bevallani.
Fotó forrása: cotidianul.ro
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.