Lucian Boia a románok nagy komplexusairól

Miért van a románokban annyi komplexus és miért fogadnak el mindent, amíg át nem esnek az elviselhetetlenség határán? Lucian Boia a Történelem Forrásai Fanbook (Fanbook Izvoarele Istoriei) olvasókör fiataljaival folytatott találkozó keretében a románok viselkedésében tapasztalható dualitásról és annak okairól beszélt.

„Ennek a történelemhez van köze és ebből következik a román társadalom egyfajta profilja. Azt hiszem, hogy a románokban, sajnos, túl sok a komplexus. Kicsi, sivár történelmük van Európa egyik nagyon zaklatott térségében és rendkívül sokáig voltak különféle idegen uralmak alatt. Másokat utánoztak, különféle keleti, nyugati modelleket véve át. Mindezek miatt olyan kisebbrendűségi komplexusuk van, amelyből – remélem – ki fognak jutni. A kisebbrendűségi komplexusok felsőbbrendűségi megnyilvánulásokkal szoktak kiegyensúlyozódni. A román egyszerre tartja magát alsóbb- és felsőbbrendűnek. Ennek a mentalitásnak el kellene tűnnie belőlünk. Nem vagyunk sem alsóbb-, sem felsőbbrendűek. Történelmünk késésben van. Kétszeresen is: saját magunkkal és a térségünkkel szemben is. Az egész bolygónak a Nyugat lett a nagy modellje. Mi Európa kevésbé jó térségében voltunk. Nyugat-Európa és Kelet-Európa között létezett ez az évszázadról évszázadra tovább növekvő kelet-európai felsőbbrendűség”, mondta Boia.

„Ha az államnak erőszakos túlkapásai vannak, nem jelenti azt, hogy erős is”

A történész szerint Románia még mindig ennek a „megkésett történelemnek” a terhét cipeli.

„Ezt az iskolában is el kellene mondani és értelmezni kellene. Kegyetlenül megkésett. A román fejedelemségek Európa összes többi országánál később léptek be a történelembe, még a környező országoknál is később. 1300 környékén, amikor a fejedelemségek megalakulnak, Magyarország már nagyhatalom volt Európa közepén, de ott volt Lengyelország, sőt Bulgária is. Tehát késésben van az az övezet, amelyhez a román térség is tartozik.”

„Az a kérdés, hogy Románia nem más-e kicsit, különböző szempontokat figyelembe véve. Azt hiszem, hogy igen. Mi, ez a térség még mindig ennek a történelmi késésnek a következményeit viseljük. A többi balkáni állam sem áll felettünk, az orosz térség sem. A társadalmi, gazdasági, kulturális fejlettségi szintjük nem magasabb a mienkénél. Felmerül bennem a kérdés, hogy ez a térség van-e lemaradásban, vagy a Nyugat ugrott túl magasra. Ha nem lenne a Nyugat, mi sem lennénk megkésettek”, mutatott rá a történész.

Lucian Boia arra is kitért, hogy a román állam megkésett fejlődése a mai gyengeségben is megfigyelhető: „Attól az állam nem erős, ha erőszakos túlkapásai vannak, ha különféle visszaélések vagy nyomásgyakorlások történnek az állam tagjai ellen. Az állam akkor erős, ha erős intézményei vannak, olyan intézményei, melyek a változó feltételektől függetlenül is működnek, ha szabályok szerint működnek.”

A történész szerint ez az állami „rendetlenség” – a kritériumok és bizonyos egyértelmű szabályok körvonalazásának hiánya – a román középkorból ered, ami aztán egészen a fejedelemségek XIX. századi egyesüléséig folytatódott, amikor olyan elvek meghatározásának és bevezetésének igénye merült fel, melyekkel meg lehetett szüntetni az akkori társadalmi rendetlenséget. Boia érvelése szerint a román elit szintjén rendkívül gyorsan megtörtént az átmenet a keleti és ószláv hatásoktól a nyugati modellekhez és civilizációs szinthez való felzárkózás irányába.

„Néhány évtized alatt megtörtént a váltás. 1850–1860 környékén a románok már európai módra, nyugati divat szerint öltözködtek. Romániának még két-három nemzedékre lett volna szüksége, hogy átvegye a nyugati típusú civilizációt és mentalitásokat, több rendet, fegyelmet, betartható szabályokat, erős intézményeket, demokráciát. Mindezek csak részben tudtak gyökeret verni. Kellett volna még némi idő, de ezzel a román társadalom sajnos nem rendelkezett, mert ránk szakadt a kommunizmus, amely újra a Kelet, Oroszország, a Szovjetunió felé húzott minket. Hiba következett be a történelemben. Újra kell majd kezdenünk a dolgokat, helyre kell majd állítanunk Románia nyugati pályáját, most még nehezebb körülmények között, mint amilyenek a kommunizmus bukásakor voltak”, mondta Lucian Boia.

„Van bennünk bizonyos történelmi fatalizmus, amire szintén a történelem ad magyarázatot”

A történész szerint a román nép másik sajátossága a beletörődés.

„Van bennünk bizonyos történelmi fatalizmus, amire szintén a történelem ad magyarázatot. Ha vihar közeledik, a román behúzza a nyakát. A kommunizmusban elterjedt a mondás a románokról, hogy puliszkanépség, mely sohasem lázadozik. Kiderült, hogy nem így van. A románok képesek fellázadni, bár jobban tennék, ha folyamatosan éberek lennének. Ez a gond a román társadalommal. A román fejet hajt és arra vár, hogy elmúljon a baj mindaddig, amíg már nem bírja tovább. És akkor robban. Volt az 1907-es felkelés, aztán szünet 1989-ig. Nemrég történt valami korlátozottabb és mérsékeltebb dolog a Colectiv-jelenség kapcsán. Túlságosan meghunyászkodó nemzet vagyunk, mely magába fojt minden elégedetlenséget. Nincs elég szelep. Nézzenek meg más országokat, Franciaországot vagy a hozzánk közelebb álló Görögországot, ahol az emberek minden alkalommal utcára vonulnak, ha valami nem tetszik, és tízezrével, százezrével vonulnak ki. Nálunk, a Colectivnél történt szerencsétlenség és az azt követő tüntetések kivételével, melyek közepes méretűek voltak… nálunk rendkívüli dolognak tűnik, ha megjelenik harmincezer ember az utcán. A románok általában nem kezdeményeznek. A román társadalomból hiányzik a polgári tudat.”

„A történelem nagyon dühössé fog válni”

Másrészt Lucian Boia nem szívesen bocsátkozott jóslásokba: „Semmit sem tudok a jövőről, senki sem tud. Csak remélhetjük, és minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy a jövőnk jobb legyen. Ehhez nagyobb felelősségérzet kell, több polgári tudattal kell rendelkeznünk, több szolidaritásra, fegyelemre, tisztességességre van szükség.”

Ennek ellenére a történész úgy véli, hogy „a történelem nagyon dühössé fog válni”. „Az az igazság, hogy elkapott bennünket a bolygó normális menete. Nem tudjuk, mi fog történni. Ez egy egyre instabilabb történelem. Legalábbis így érzem. A történelem nagyon dühössé fog válni. Ez azzal is összefügg, hogy egyre kisebb lett a bolygó. Most mind együtt vagyunk. A hagyományos történelemben végtelen terek választották el az embereket. A világ most elképzelhetetlen kicsi lett és minden csoport erőszakosan és hatékonyan nyilvánulhat meg. Nézzék meg, hogy miként tudnak terroristák sakkban tartani egy ország vagy egy olyan szövetség védelmi struktúráit, mint amilyen a NATO. Egyre több olyan szereplő van, akik brutális, véres eseményeket képesek produkálni. Kérdések merülnek fel. Ez a nyugtalanság az EU-ra is átterjed. Megjelennek ezek a nemzeti önzések, határokat rajzolnak újra. A Schengen-térség már szinte nem is létezik. Ez egy olyan történelem, mely kezd egyre dühösebbé és kiszámíthatatlanná válni.”

Lucian Boia a beszélgetés végén egy sor tanácsot adott a jelenkor emberének, de a fiatal nemzedéknek is, hogy megbirkózhasson a jövő kihívásaival. „Ez a gond. Nem vagyunk egyedül. Következésképpen kötelességünk minden tőlünk telhetőt megtenni, hogy a dolgok jobban menjenek Romániában és az egész világon is. Realistáknak kell lennünk és meg kell értenünk, hogy olyan történelem részei vagyunk, mely nemcsak a mienk és melyet nem emberek uralják. Ez a nagy paradoxon: az emberek csinálják a történelmet, de nem tartják ellenőrzésük alatt. A kötelességünknél többet nem tehetünk. Amúgy nem tudjuk, hogy ebből mi lesz, nyerünk-e, vagy vesztünk rajta, az a fontos, hogy tisztességesek legyünk, viselkedjünk becsületesen életünk során és tegyünk valamit magunkért és a többiekért”, szögezte le a történész.

Fotó: memorialuldeportarii.ro