Európai terrorelhárító hálózatlanság

Megkerülhetetlen szöveg, rendkívüli adatokkal és súlyos következtetésekkel. Egy „korlátozott körnek szóló” dokumentumról (14438/15) van szó, melyet az Európai Tanács terrorizmusellenes harcért felelős európai koordinátora november 23-án tett közzé.

A dokumentum bemutatja, milyen stádiumban van Bel- és Igazságügyi (BI) Tanács február 12-i ülésén eldöntött, valamint a december 4-i BI Tanács-ülést előkészítő lépések megvalósítása.

A dokumentum tartalma magyarázatot adhat a jelenlegi helyzetre, amit az európai szintű együttműködési lépések hiánya és az információk tényleges hiánya jellemez egy olyan területről, mely nemcsak az egyes tagállamok biztonsága szempontjából létfontosságú, hanem európai szinten is, tekintettel arra, hogy teljes mértékben nyilvánvalóvá vált: az iszlám terrorizmus számos célpontot érint közvetlenül a kontinensünkön.

Több mint aggasztó az EUROPOL-ról készített elemzés, hiszen – a dokumentum szerint –

„csak 14 tagállam döntött úgy,

hogy a terrorizmusellenes harcra szakosodott hatóságaikat rákapcsolják az EUROPOL keretében működő, az információcserét lehetővé tevő SIENA-rendszerre (Secure Information Exchange Network). Ami azt jelenti, hogy jelenleg a tagállamok fele nincs rákapcsolva. A SIENA 2016-ban kerül «bizalmas» szintre”. Érdekes, hogy most csak a rendszerre kapcsolt 14 tagállam képes elérni a terroristaellenes harcnak szentelt külön szekcióban tárolt adatokat is, amely két- és többoldalú kommunikációt tesz lehetővé a területen illetékes hatóságok között, de harmadik felekkel is, a meglévő együttműködési megállapodásoknak megfelelően.

Ugyanilyen aggasztó a jelentésben szereplő azon információ is, mely szerint az EUROPOL Információrendszerében (EIS) 2015 novemberéig 1595 „külföldi harcos” szerepelt, azzal a megjegyzéssel, hogy ez csak tájékoztató szám és – minden bizonnyal – jelentősen elmarad a valóságtól, tekintettel arra, hogy a rendszerhez csak a tagállamok fele kapcsolódik.

Hasonló a helyzet az EUROJUST esetében is, hiszen „bár jelentősen nőtt az információcsere és a műveleti együttműködés… ennek ellenére, nem tükrözi a nyomozások és ítéletek teljes számát”. A terrorizmussal vagy a terrorista hálózatok támogatásával kapcsolatos tevékenységek esetében még mindig viszonylag alacsony a bíróság elé kerülő esetek száma: a tavalyi három esetről a 2015-ben máig létező 15 esetig, valamint 109, a terrorizmussal kapcsolatos információcsere alapján megnyitott ügy, ezekből 17 került bíróság elé, 92 pedig bűnvádi nyomozati stádiumban van.

Hasonlóan változó (ha nem éppenséggel furcsa) helyzet van a Schengen-övezet információs rendszerének (SIS II) használata esetében, ugyanis ennek módja tagállamonként nagyon eltérő. Elsősorban az a lényeges, hogy a Schengen-tagállamoknak idén februártól egy további lehetőségük van, nevezetesen azonnal jelenthetik a gyanús eseteket (információkat szolgáltathatnak, vagy azonosíthatnak egy külföldi terrorista harcost), azonnal riadót fújva a SIS II-rendszerben. Csakhogy eddig csak a tagállamok fele alkalmazta ezt az eljárást.

Sőt, „gyenge pont, hogy az EUROPOL nem fér hozzá automatikusan és rendszeresen a SIS II-rendszerhez. Az EUROPOL hozzáférési joga csak az esetenként végzett manuális keresésre terjed ki. Ez azt jelenti, hogy nincs folyamatos összehangolás a SIS II és az EUROPOL adatbázisa között”.

Bár nagyon nehéz elhinni, „kevés statisztika van arról, hogy a tagállamok miként használják az INTERPOL adatbázisait… A szisztematikus ellenőrzéseknek pedig egyik előfeltétele a határellenőrzési pontok és az INTERPOL adatbázisai közötti kapcsolat.. Jelenleg a Schengen tagállamainak és partnereinek legalább 10 százaléka még nem alakított ki elektronikus kapcsolatot minden (légi, tengeri és szárazföldi) határellenőrzési ponttal. Az utazási dokumentumok automatikus ellenőrzése szintén szükséges a biztonság növeléséhez, ami nem befolyásolja negatívan az utasok áramlását.

A Schengen-övezet 26 tag- és partnerországából 7 nem használja az automatikus ellenőrzést.

26-ból 6 még mindig manuálisan küldi az információkat az INTERPOL adatbázisába”.

Az elemzés többi részét, többek között a rövid, vagy középtávra vonatkozó javaslatokat elolvashatják a hivatkozott dokumentumban: Európai jelentés az antiterrorizmusról.

Az a fő gond, hogy a terrorellenes harcon belüli tényleges együttműködési szint még ebben a drámai kontextusban is sok kívánnivalót hagy maga után, nemcsak a tagállamok megközelítése közötti jelentős különbségeket bizonyítva, de a lelkesedés hiányát is egyesek részéről aziránt, hogy megosszák a folyamatban levő vizsgálatok eredményeit, vagy akárcsak arra is, hogy elküldjék az adatoknak azt a minimális mennyiségét, amire szigorúan szükség lenne, hogy európai együttműködésről beszélhessünk.

Milyen közvetlen következményekkel járhat majd – műveleti szinten – a jelentés legsúlyosabb állítása – továbbra is alacsony a terrorizmussal kapcsolatos információk és információcserék szintje? Milyen következményekkel jár majd az együttműködés nyilvánvaló hiánya, vagy a cybercrime területével kapcsolatos szabályozások elfogadásában tapasztalható szélsőséges lassúság, melynek abszolút nyilvánvaló stratégiai fontossága van a polgári és a katonai területeken, és amely jelenleg az európai terrorista sejtek egyik legerősebb pontja? Meddig fognak a tagállamok még késlekedni fegyverellenőrzéssel kapcsolatos (2015 októberében megszavazott) európai szabályozások határozott és rendkívül szigorú alkalmazásával, közismert lévén, hogy az ezzel kapcsolatos nemzeti politikák (néha rendkívüli) lazasága lehetővé tette a mindenféle fegyvertípusok „párhuzamos piacának” kialakulását, amit a terrorista hálózatok jelentős arzenálok felhalmozására használtak fel?

Ezek a kérdések annál is inkább fontosak és sürgősek a jelenlegi események közepette, mert – mint láthatták – az áldozatokkal való, minden egyes merénylet után tapasztalható kezdeti érzelmi szolidarizálás után

kezd kialakulni egy gyanakvásos, sőt kölcsönös vádaskodásos légkör

a különféle államok között, méghozzá éppen a hírszerző szolgálatok közötti együttműködés hiánya miatt.

Lehet, hogy ebben a kontextusban, kilépve a megszokott defenzív és maximálisan titokzatoskodó politikánkból, a romániai hatóságoknak be kellene mutatniuk a közvéleménynek egy ilyenfajta „state of play”-t az európai intézmények által ennyire kitartóan követelt és a terrorizmusellenesség európai koordinátora által küldött bizalmas dokumentumban nagyon egyértelműen rögzített lépések megvalósításáról. Nem nagyon bízom abban, hogy ez lehetséges, de ez lenne a normális, ha nem másért, akkor azért, mert ahogy azt a következő hetekben látni fogják, ez lesz a BI Tanács decemberi és az ugyanazon hónap közepi csúcstalálkozó napirendjének egyik fő pontja is.