// 2026. november 7., szombat // Rezso
Rostás-Péter István Rostás-Péter István

Csak egy szám...

// HIRDETÉS

A Washingtonból érkező, biztató-aggodalmaskodó jelek jó ürügyként szolgálnak az újabb kampányszerű lendülethez, csakhogy míg az FBI alig másfél ezer lehallgatást ejtett meg nemzetbiztonsági okokra hivatkozva, addig mi itt is túlteljesítettünk.

(Külön)Vélemény

Szerző: Rostás-Péter István
2015. október 13., 09:16

„Egyszerű civil szemlélőknek is feltűnik, hogy Romániát sokkal inkább fenyegetik külső barátságtalan elemek és tényezők, mint a világhatalmi szereplőként megjelenő Egyesült Államokat.

Azzal is számolni kell, hogy mint minden ilyen jellegű hivatalos okmány, ez is manipulálhat, mert azt senki sem gondolhatja komolyan, hogy egy hírszerző szolgálat, sőt bármely hasonló intézmény, miközben titkosított adatokkal dolgozik naponta és ebből építi ki szakmai-hatalmi tőkéjét, mindent kiterít az adófizető elé éves jelentéseiben. Munkahipotézisként maradjunk mégis a „hitelt érdemlő forrás” megjelölésnél: arról nem szól a parlament elé terjesztett jelentés, hogy ez a temérdek lehallgatás mennyi pénzt emésztett fel, hány óra »újrahallgatást«, és hány kilogramm (tonna!!!) lehallgatási jegyzőkönyvet eredményezett.

(Hogy a kész anyagot miként használják tovább, arra példa a sajtóban megszellőztetett részletek garmadája, amit mindennek lehet nevezni, csak profizmusnak nem. Innen a meg-megújuló kétely az igazságszolgáltatás szakmaiságával kapcsolatban, ha el is vetjük azt a forgatókönyvet, mely szerint a DNA és a SRI új, öntörvényű hatalmi pólusként jelenik meg kifosztott és átvert hazánk tájékán.)

A »szervekről« érdemben újat mondani kockázatos vállalkozás. Csak tapogatózunk, és ami mégis kiszüremlik-szivárog, az nem releváns, vagy éppen azért üt át a rendszer szövetén, hogy a figyelmet elterelje. A jelenségeket madártávlatból szemlélni meg esztétikai élmény, nem egyéb.

A didaktikus megközelítés azt diktálná, hogy legalább két kategóriára osztható korrupcióról beszéljünk: az egyik a kis léptékű, amikor a tisztviselő enyhén félrenéz, amíg a polgár juttat-ígér valamit a gyorsabb pecsételés érdekében, a másik meg a nagy, az intézményeket és cégeket érintő vesztegetés, ahol a kár is tetemesebb (elég a lehívott uniós pénzek körüli botránysorozatra gondolni). A kategorizálás, azon kívül, hogy árnyalni látszik az összképet, nem nyújt újabb eszközt a tényleges kutakodáshoz.

Hajlamosak lennénk elfogadni, hogy a falusi jegyzőnek tett apró »figyelmességek« a dolgok rendjén természetes velejárói a mindennapi érdekérvényesítésnek, s hogy így volt ez az átkosban is a kent-kávé-amo szappan szintjén, meg bizonyára hasonlóképpen a burzsúj-földesúri világban, s annak előtte is... Ezáltal viszont a dolog lényege sikkadna el: hogy a jelenségnek mindig ott és úgy kellene gátat vetni: hiszen egymást gerjesztő és fenntartó impulzusokról beszélünk. Ugyan miként lehetne magyarázni azoknak a helyi potentátoknak a viselkedését, akik akkor is folytatták a csúszópénz-gyűjtést, amikor már »súgtak« nekik, hogy megfigyelés alatt állnak?"

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.