Hiába volt kormányon – a költővel szólva: a hatalom pótszékében – az RMDSZ, az autonómia és az egyetem-ügy tekintetében egyetlen lépéssel sem jutottunk közelebb a célhoz.
„Egy ideje már a magyar nyelvű képzés teljes felszámolását célzó kísérleteknek lehetünk tanúi nap mint nap a román vezetőség részéről.
Példa erre a Brassai Attila elleni bosszúhadjárat legújabb fejezete. Az orvosprofesszort »önplágium« vádjával fegyelmi elé állították, és négy évre eltiltották a doktorátusok vezetésétől, illetve ugyanennyi időre kizárták az egyetem vezető tisztségeiből. A Brassai elleni megtorló intézkedéseket feltételezhetően azért indították, mert a professzor 2011 őszén Strasbourgban be mert számolni az egyetem román vezetőségének a magyar oktatás elsorvasztására irányuló mesterkedéseiről, amit most ily módon próbálnak megbosszulni.
A fegyelmit kiszabó román egyetemi vezetők szerint Brassai két, eredetileg angol nyelven publikált szakdolgozatát magyar nyelven is megjelentette egy magyarországi szakfolyóiratban, ami által „önplágiumot” követett el. Figyelem: olyanok ítélkeztek Brassai felett, akik bizonyítottan plagizáltak.
A történet azt demonstrálja, egy-egy hosszabb-rövidebb időszakot leszámítva, szinte folyamatosan hiába volt kormányon – a költővel szólva: a hatalom pótszékében – az RMDSZ, az autonómia és az egyetem-ügy tekintetében egyetlen lépéssel sem jutottunk közelebb a célhoz. Most látom, korábban jogkövetelési küzdelmet írtam, de lehet, csak annak álcázott bűnös semmittevést kellett volna..."
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A szegények eközben tovább polarizálódnak, radikalizálódnak, a nyugati civilizáció pedig weimarizálódik.
A szegények eközben tovább polarizálódnak, radikalizálódnak, a nyugati civilizáció pedig weimarizálódik.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
A Vinted nem csak azért megy nagyon, mert olcsón kapjuk meg a kiszemelt termékeket, hanem mert izgalmasak azok a történetek is, amelyek egy-egy tárgyhoz tapadnak. Ez pedig sokat elárul az európai iparról is.

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...

A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.