Odi et amo

„Az angol miniszterelnök, a francia külügyminiszter, a bajor miniszterelnök és a német külügyminiszter, azaz csaknem minden számottevő európai politikus elkezdi félteni Európát a muszlimoktól. Valóságos és képletes falak épülnek.

Mindez egyébként teljesen logikus. Ha Európa államai nemzetállamok, melyekben a többség mandátummal bír arra, hogy akaratát, nyelvét, kultúráját kíméletlenül ráerőltesse az »idegenekre«, mi sem lehetne természetesebb, mint az, hogy az úgymond asszimilálhatatlan, azaz saját nyelvükhöz, kultúrájukhoz, vallásukhoz (is) ragaszkodó idegenek végveszélyt jelentsenek a (mai formájában egyébként három ugyanilyen asszimilálhatatlan népség, a latin, a szláv és germán által kialakított) Európára. Még a kérdéshez leghumánusabban viszonyuló Németországban is. Kollektív jogok ugyanis nincsenek! Tessék mindenkinek egyénenként, azaz a vele azonos nyelvű és kultúrájú egyénekre való minden tekintet nélkül beolvadni az egységes nemzetállamba!

Hogy ez gyakorlatilag képtelenség, jóformán senkit nem gondolkoztat meg. A többség ugyanis csak úgy hajlandó bennünket, idegeneket befogadni, ha hősiesen lemondunk önmagunkról. De mert a legelszántabb asszimiláns sem képes minden identitásjegyéről lemondani, az ebből következő többségi elutasítás előbb-utóbb ismét elkerülhetetlenül egy akolba terel bennünket. Kultúránk, nyelvünk, testbeszédünk szellemi-testi lényünkből fakad, ahogyan nyelvünkben és kultúránkban gyökerező világképünk is. A család által akaratlanul is átörökített mentalitások szinte ugyanolyan makacsul tovább élnek, mint a bőrszín, a gesztikuláció, a szem állása vagy maga a családnév. S ezek a dolgok megbocsáthatatlanok. Hogy jön ahhoz egy állampolgár, hogy más legyen, mint a többségiek, akik az állam nevét adják?

Gyakran gondolkodtam azon, hogy a határon túli magyarság gondjait kétségtelenül átérző Orbán Viktor ezt a mentalitást hogyan volt képes asszimilálni? Hajlok arra, hogy valamiféle dacból. Ha ti így, akkor én is úgy! Mint a parasztgazda, aki, miközben a jég elveri a termést, maga is odaáll a cséphadaróval, s a »Hadd lám, Uramisten, mire megyünk ketten!« felkiáltással maga is nekilát szétverni termést. Magyarra fordítva: a jó két évszázada amúgy is halódó Szent István-i gondolatot."