Meddig plagizálhatnak büntetlenül a politikusok?

A Bukaresti Tudományegyetem nagyon jogos törvénymódosításra tesz javaslatot, melynek célja – némiképp – helyreállítani az akadémiai világ megcsonkított autonómiáját. Annak a törvénycikkelynek a kiiktatásáról van szó, mely szerint a magas rangú tisztségviselők esetén a plágiumügyeket egy Oktatási Minisztériumban felállított bizottságnak kell kivizsgálnia. Az Országos Etikai Tanács nevű bizottságnak hivatalosan magas szintű tudományos és erkölcsi tekintélyt kellene képviselnie, de a közelmúlt valósága azt mutatja, hogy politikai megfontolások alapján vezetik.

És hogyan is lehetne ez másképp, ha a kormánytól függ?

Ez már régi téma. Victor Pontát és ideiglenes helyettesét, Gabriel Opreát (de Olguţa Vasilescu craiovai polgármestert is) éppen e bizottság segítségével mentették fel a plagizálás vádja alól, amelybe – nyilván – politikai barátság alapján lehet bekerülni, már csak azért is, mert nagyon jól megfizetik az itt folytatott tevékenységet.

A Bukaresti Tudományegyetem ebbe a törvénycikkelybe ütközött, amikor megsemmisítette Ponta kormányfő doktori disszertációját. Összeült az egyetem etikai bizottsága és habozás nélkül megállapította a plagizálás tényét, de a törvény nem tette számára lehetővé egy tisztán intellektuális jellegű vizsgálat elvégzését. Pontosabban, a törvény semmit sem tiltott meg az egyetemi bizottságnak, de lehetővé tette eredményei teljes mértékű figyelmen kívül hagyását. Ebben az esetben a jogi relevanciát teljesen elválasztották az intellektuális relevanciától. Végső soron ez olyan, mintha elfogadnánk egy erkölcstelen törvény érvényességét.

Dumitru Sandu professzor azt állította, hogy visszaélő értelmezésről van szó. Lehetséges, de a jogszabály mégis létezik és jobb lenne eltörölni. A Boc-kormány egyik 2011-es sürgősségi rendeletéről van szó, mely néhány cikkellyel egészíti ki a plagizálásról szóló 2004-es törvényt, többek között a következővel: Az (1) bekezdés a) betű rendelkezései alól kivételt képeznek a kutató-fejlesztő intézmények és egységek vezetőire, a kutató-fejlesztő intézmények és egységek igazgatótanácsi, irányító bizottsági, tudományos tanácsi vagy etikai bizottsági tagjaira, vagy a köztisztségeket betöltő személyekre vonatkozó bejelentések vagy óvások, melyeket közvetlenül az Országos Etikai Tanács elemez.

Más szóval, minden intézményvezető kiváltságos elbírálásban részesül. Miért? Ennyi idő után nehéz kideríteni. Valamilyen plágiumbotránytól féltek a Boc-kormány tagjai, vagy egyszerűen munkát akartak adni a munkanélküliség fenyegette Etikai Tanácsnak? Ne feledjük, hogy a törvény szerint a Tanács tagjait a legmagasabb akadémiai fokozatnak megfelelően fizetik. Tény, hogy a Ponta-kormány alaposan kihasználta ezt a rendelkezést: gondosan összeállította a Tanácsot, és

megfosztotta természetes jogaitól az egyetemet.

Már semmi kétség sincs azzal kapcsolatosan, hogy el kell törölni a 2011-es rendeletet, mint ahogy talán a 2004-es törvényt is módosítani kellene, hiszen az Oktatási Minisztériumnak alárendelt tanácsnak nincs semmi értelme. Az is abszurd, hogy egy doktori címet az Oktatási Minisztériumnak kell érvényesítenie, mintha egy politikai ítélet előnyt élvezhetne egy akadémiai ítélettel szemben.

A Bukaresti Tudományegyetem vezetősége (Mircea Dumitru rektor, Liviu Papadima rektorhelyettes) és az etikai bizottság vezetősége (Marian Popescu, Dumitru Sandu és Georgeta Ghebrea) egyik sajtókonferenciájukon részletesen kitértek a plagizálás témájára és annak számos hatására. Marian Popescu professzor következő rövid kommentárja felkeltette a figyelmemet: „Az a 2012-es ügy óriási imázskárokat okozott a román egyetemi oktatásnak: a tudományos téren külföldön érvényesült románokat ott – Izraeltől Amerikáig – kifaggatták arról, hogy miként lehet Romániában doktori címet szerezni.”

Meggyőződésünk, hogy ez így van. Másrészt viszont nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy úgy tűnt, ha nem lett volna a Victor Ponta plagizálásával kapcsolatos botrány, az akadémiai világot egyáltalán nem érdekelte volna a záró- és doktori vizsgák áruba bocsátásával kapcsolatos rendkívül elterjedt becstelen gyakorlat, és ez, nem utolsó sorban, a számos dolgozatban tetten érhető plagizálásra is érvényes. A banális tevékenységgé vált plagizálás

nem 2012-ben, vagy Victor Ponta disszertációjával jelent meg,

az intellektuális csalás (a „puskázás”) ugyanis valójában az iskolai élet belső szabályává vált, ahogy azt nagyon is helyesen jelezte Mircea Dumitru professzor.

Tehát, a szubszidiaritás logikája szerint elsősorban az akadémiai világ kötelessége rendet tenni az értelmiségiek között. És bár bizonyos törvényekre is szükség van, az egyetem egymaga is képes megreformálni az oklevelekkel és doktori címekkel kapcsolatos gyakorlatát. Ehhez a tanári gárda akarata is elégséges. Bizonyos törvénymódosítások nyilvánvalóan szükségesek, de semmi sem fog változni az akadémiai körök részvétele nélkül. A börtönben írt és a feltételes szabad lábra helyezés alapjául szolgáló könyvek ügye ugyanilyen természetű. Ha nem lennének szolgálataikat felkínálni hajlandó egyetemi tanárok, akkor nem lenne mód ilyen manőverekre.

Az utóbbi években sok olyan kommentárt olvastam, miszerint végső soron lehetetlen a helyzet javulása, mert hiányzik hozzá a kritikus tömeg, vagy más szóval, az akadémiai élet régi és szigorú szabályai szerint kinevelt értelmiségiek olyan kevesen maradtak, hogy

a többiek legyőzik őket.

Lehetséges, de talán a változásra képesek elbátortalanodnak és nem ismerik egymást, ám jó stratégiával és szervezéssel több sikerre juthatnának. Mindenesetre bátorítóak a Bukaresti Egyetem professzorainak felhívásai és az általuk kezdeményezett belső reformok, hiszen annak jelei, hogy még nem halt ki teljesen a magas szintű intellektuális élet iránti elvárás.