Ma van a legnépszerűbb kolozsvári jazzfeszt nyitónapja. Találják ki, hány koncerttel indul a buli?
A Jazz in the Park fesztivál 2013-ban indult útjára. És remekül. Megvolt benne minden báj, ami a gyerekcipős rendezvények sajátja. Egy hétvégén keresztül jókat üldögéltünk-álldogáltunk a Sétatéren, bámultuk a kirakodóvásár szertelenül eklektikus kínálatát, felhőtlenül és kritikátlanul élveztük a színpadon tobzódó, szintén szertelenül eklektikus zenekínálatot. Irtó jól éreztük magunkat, na. Ja, és ingyenesen.
2014-ben jött a második hétvégi jazzfelvonás. Nagyobb körítéssel, több szatellitrendezvénnyel, és két olyan előadóval, akiket már érdemes megjegyezni: Teodora Enache és Lars Danielsson (fotó). És szintén ingyenesen.
És most itt vagyunk a harmadik felvonás kezdetén. Igen, hétfőn. Az idei feszt ugyanis nem hétvégi. Hanem hétnapos. Vagy egyhetes, ahogy tetszik.
Idén még nagyobb a körítés. A Sétetéren három színpad lesz. A Nagy, egy Ifjúsági meg egy Lazázó. De a Szamos partján is lesz egy színpad, meg a Kolozsvári Állami Magyar Opera színpada is jazzesítve lesz. Szóval ugrásszerűen nőtt a feszt. És megint irtóra fogjuk élvezni.
Két apró megjegyzésünk azért lenne. Az első: a fesztiválszervezők állítása szerint azért hétnapos a feszt, hogy ne torlódjanak egymásra az események. Eddig szép is meg jó is. Viszont enyhén szólva furcsa, hogy a fesztivál nyitónapján egyetlen koncert van, az sem a Sétatéren, hanem egy közeli kocsmában. Ráadásul nem mehet be akárki, ugyanis meghívós az esemény. Hát, mit is mondjunk, így kell elkezdeni egy fesztivált.
A másik: a szervezők hangsúlyozzák, hogy igyekeznek ingyenesen tartani a rendezvényt. Ez korrekt. Illetve korrekt lenne, ha sikerülne. Tudjuk, mindig nehéz áttérni a belépős rendszerre, ha az ember, úgymond, jól elkényeztette közönségét. Minden ingyenes rendezvénysorozat felett ott lebeg ez a Damoklész-kard. De ha már nem sikerül - miért is kellene ingyenesnek lennie? -, akkor ne hangsúlyozzuk az ellenkezőjét.
A fesztiválra még visszatérünk, ajánlunk zenéket, eseményeket. Ja, a ma esti koncertre ne tessék menni, ha nincs meghívó.
A fotók a tavalyi feszten készültek. Szerző: Szántai János
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
A szegények eközben tovább polarizálódnak, radikalizálódnak, a nyugati civilizáció pedig weimarizálódik.
A szegények eközben tovább polarizálódnak, radikalizálódnak, a nyugati civilizáció pedig weimarizálódik.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
A Vinted nem csak azért megy nagyon, mert olcsón kapjuk meg a kiszemelt termékeket, hanem mert izgalmasak azok a történetek is, amelyek egy-egy tárgyhoz tapadnak. Ez pedig sokat elárul az európai iparról is.

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...

A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.