// 2026. június 8., hétfő // Medárd
Gál Mária Gál Mária

Az arkangyal és a légiója

// HIRDETÉS

Vajon minek az ára ez a hirtelen megvilágosodás? Talán a rakétapajzsé vagy a beígért nehézfegyverzeté?

(Külön)Vélemény

Szerző: Gál Mária
2015. június 26., 08:40

„A román képviselőház szerdán elfogadott egy törvénymódosítást, amellyel betiltotta a legionárius és vasgárdista jelképek használatát. Vagyis úgy módosította a 2002/31-es sürgősségi kormányrendeletet, hogy egyértelművé tette – a legionarizmus is fasizmus, a Vasgárda sem korabeli humanitárius szervezet volt. Már csak az államfő aláírására vár a törvény, hiszen a szenátus még a tavasszal jóváhagyta azt.

Tulajdonképpen jó hír, üdvözlendő a liberális képviselők kezdeményezése, mint ahogy az is, hogy gond nélkül megszavazta a tisztelt ház. Nem is szándékozom kákán csomót keresni, de nem hagy nyugodni a gondolat, hogy miért épp most, ha eddig nem? Ismeretem szerint Mihály Arkangyal Légiójának újjáélesztése, az azt belengő tömjénes nemzeti romantika eddig Eckstein Kovács Péter ex-kisebbségügyi miniszteren kívül egyetlen magas rangú román tisztségviselőt sem zavart, és az Új Jobboldal ifjú bakancsosaira is leginkább csak amolyan »fiatalság, bolondság« elnézéssel legyintettek. Mi késztette épp most arra a román politikai elitet, hogy lépjen ez ügyben, szembemenve az ortodox egyházzal is?

Mert az, hogy elsősorban a nemzeti egyház haragját vívják ki, kétségtelen. Annak idején, 2002-ben Eckstein kisebbségügyi miniszterként kezdeményezte a fasiszta, rasszista, idegengyűlölő szervezetek és jelképek tiltásáról szóló 2002/31-es sürgősségi kormányrendeletet, amelynek értelmében Romániában tilos háborús bűnösök emlékét ápolni. A hatályos jogszabály ellenére az ortodox egyház szárnyai alatt tovább élt és virágzott Mihály Arkangyal Légiójának kultusza, vasgárdista zászlók alatt, vasgárdista kitűzőkkel tartottak összejöveteleket, ünnepeket, amelyeken magas rangú egyházi vezetők celebrálták a misét. Az egyházi könyvesboltokban a legionárius és vasgárdista irodalom minden gyöngyszemét megvehette, és úgy sejtem, máig megveheti az érdeklődő. (...)

Most megállítani ezt a lavinát szinte lehetetlen. A közeljövőben vélhetően még igen, de épp egy, a múlt héten közzéadott kutatás szerint a magyar ifjúság többsége az ő radikalizmusukkal szimpatizál és elfogadhatónak tart »bizonyos fokú« diktatúrát is. Őket még távol lehet tartani a kormányzástól, az Új Jobboldalt – talán – a parlamenttől, de a mételyt, amit szabadon terjesztettek, már aligha.

Szeretném hinni, hogy a bukaresti honatyákat valamiféle ilyen hosszú távú gondolkodás, megelőző jellegű indok motiválta törvénymódosítási javaslatuk során. De attól tartok, hogy ez illúzió, naivitás lenne.

A kezdeményezők az indoklásban ugyebár azt említették meg, hogy »egyebek mellett az Elie Wiesel Intézet felhívta a figyelmet arra, hogy több feljelentésük esetében nem indított vizsgálatot a román ügyészség azon cikkelyek értelmezése miatt, amelyek a holokausztra vonatkoznak. E szerint a legionárius mozgalmat nem értelmezik fasiszta jellegűnek, és 1989 után több szervezet, egyesület vagy politikai párt is zászlajára tűzte a legionárius-vasgárdista ideológiát, illetve a mozgalom vezetőinek népszerűsítését« – írták a kezdeményezők. Ezért szükségesnek tartották a legionárius eszmék fasiszta jellegének pontosítását a rendelet szövegében, amelyben a fasiszta, rasszista és idegengyűlölő jelzők mellett most már a legionárius szó is szerepel” – olvasható az előterjesztésükben.

Jobb később, mint soha… de hol éltek eddig ezek az emberek? Gondolom, az intézet sem először jelezte a román ügyészség eme hiányosságát. Hol voltak, amikor az eremdéesszes miniszter vívta a maga szélmalomharcát Codreanu szellemével? És újra csak azt tudom kérdezni, hogy miért most, mert az azért túl átlátszó, hogy az Eli Wiesel központ felhívása ébresztette fel bennük a veszélyérzetet.

Egy tippem azért lenne, amit kérdés formájában inkább úgy fogalmaznék meg: vajon minek az ára ez a hirtelen megvilágosodás? Talán a rakétapajzsé vagy a beígért nehézfegyverzeté? Akármi is legyen, csak üdvözölni tudom, és remélni, hogy ez a titokzatos figyelem előbb-utóbb más nyilvánvaló antidemokratikus lépésekre is kiterjed."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy szegény kis adófizető panaszai

Szántai János

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Amikor egy rockkoncertet csak ülve lehetett megnézni – lázadó erdélyi fiatalok és a Szekuritáté

Sánta Miriám

Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.

Vázlat az erdélyi kultúra működtetésének anyagi nyomorúságáról

Fall Sándor

Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az egyesült Nagy-Románia máig nem jelent egységesítést
Főtér

Az egyesült Nagy-Románia máig nem jelent egységesítést

A mítosztalanított román–magyar közös történelem nem széles körű fogyasztásra alkalmas termék, de az MCC-történészkerekasztal előadói egyelőre optimisták.

Kemping közelében végzett áldozatával a medve, a polgármester a „túlzott” vadvédelmet okolja
Krónika

Kemping közelében végzett áldozatával a medve, a polgármester a „túlzott” vadvédelmet okolja

Egy kemping közelében történt az a medvetámadás, amelynek nyomán életét vesztette egy férfi szombaton Szeben megyében. A település polgármestere és egy liberális parlamenti képviselő a medvepopuláció szabályozását sürgeti a tragédia nyomán.

A fegyveres erők főparancsnoka és a védelmi miniszter mást mond oroszdrón-ügyben…
Főtér

A fegyveres erők főparancsnoka és a védelmi miniszter mást mond oroszdrón-ügyben…

… a konstancai orosz főkonzul elhordta az irháját, de az orosz zászlót ott hagyta emlékül az épület tetején… és egy PSD-s polgi nagylelkűen kölcsönadja saját úszómedencéjét a helybeli gyerekeknek.

Nem sikerült megmenteni a motoros életét a vasárnapi baleset után
Székelyhon

Nem sikerült megmenteni a motoros életét a vasárnapi baleset után

Súlyos közúti balesethez riasztották a mentőegységeket vasárnap délután a Kolozs megyei Méra közelébe, miután egy motoros ütközött egy személyautóval.

Halálra sebzett a medve egy fiatal férfit az egyik erdélyi megyében
Krónika

Halálra sebzett a medve egy fiatal férfit az egyik erdélyi megyében

Egy 34 éves férfi életét vesztette szombat reggel, miután a hatóságok szerint medvetámadás érte a Szeben megyei Prod település közelében – közölte a Szeben Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU).

Kitartóan küzdött az igazáért, és sikerült érvénytelenítenie a gyorshajtási bírságot a száguldó sofőrnek
Székelyhon

Kitartóan küzdött az igazáért, és sikerült érvénytelenítenie a gyorshajtási bírságot a száguldó sofőrnek

Évekbe telt, de sikerült egy ezer lejt meghaladó gyorshajtási bírságot érvénytelenítenie egy sofőrnek. Kulcsfontosságú volt a kitartása.

// még több főtér.ro
Egy szegény kis adófizető panaszai
2026. május 19., kedd