Most a magukat baloldalinak képzelő értelmiségiek többsége hálás helyzetben van: diktatúráról beszélhetnek, a szembenézést meg elkerülhetik. A 2004-es szavazáskor minden másképp volt, hiszen akkor egy „saját kormány” agitált a határon túliak ellen.
„Ez a kispolgárság éppen a fentiek hiánya miatt nagyon tudja, ki a magyar, és ki nem az, ezért aztán könnyedén eldönti, ki van otthon, és ki nincs, kit kell beengedni, és kit nem. Ennek a kispolgárságnak a lelkében komoly visszhangot vernek az orbáni meghatározások a magyarságról és Magyarországról, és az EU elleni ostoba és vidéki dacot valamiféle kurucos hősiességnek érzi. Az ő számára Horthy a legfőbb történelmi személyiség, az az ember, aki jól vasalt paripákon képviselte a félrenézést.
Tizenegy évvel ezelőtt ugyanezek az emberek döntöttek arról, hogy a határon túliak nem magyarok. Az, hogy egy kispolgár milyen oldalinak tartja magát, tulajdonképpen mindegy, hiszen nem az a lényege. Ezért nem lehet kimondani, hogy »a baloldal« szavazott a kettős állampolgárság ellen, és a baloldal hitte el az önzés rémisztő érveit. Nagyon sokan elhitték, és szívesen hitték el őket.
Még inkább elkeserítő, hogy a kispolgárság mániákus irtózata minden szembenézéstől a legfinomabb értelmiségiben is ott motoz, vészhelyzetekben pedig hisztérikusan sikoltozik. Most a magukat baloldalinak képzelő értelmiségiek többsége hálás helyzetben van: diktatúráról beszélhetnek, a szembenézést meg elkerülhetik. A 2004-es szavazáskor minden másképp volt, hiszen akkor egy »saját kormány« agitált a határon túliak ellen. Az a kormány valóban nem viselkedett ilyen autoriter módon, és maga a kezdeményezés egy demagóg butaságából indult. Akkor azonban a baloldali értelmiségiek zöme sem találta a xenofóbiát (huszonhárom millió román és egyéb ilyenek) annyira szalonképtelennek. Számomra nem kell ennél jobb bizonyíték amellett, hogy ez a réteg sem gondolt mindent végig. Sőt, ez a réteg sem mindig különbözteti meg magát valami provinciális aljasságtól, és ez a réteg is szemet tud hunyni gazemberségek fölött, ha azt az »övéi« csinálják. Ezért aztán meglehetősen hiteltelen most, amikor látszólag joggal tiltakozik, hiszen valamilyen tanúbizonyság mégiscsak kell arról, hogy az ember végigment a damaszkuszi úton.”
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
A szegények eközben tovább polarizálódnak, radikalizálódnak, a nyugati civilizáció pedig weimarizálódik.

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

A Vinted nem csak azért megy nagyon, mert olcsón kapjuk meg a kiszemelt termékeket, hanem mert izgalmasak azok a történetek is, amelyek egy-egy tárgyhoz tapadnak. Ez pedig sokat elárul az európai iparról is.

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...

A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.