// 2026. november 4., szerda // Károly
Demény Péter Demény Péter

Mindenki hallgat – A baloldal felelőssége

// HIRDETÉS

„Magyarázza már el valaki, mi a különbség a határon túliak elleni kampány és a mostani között?”, kérdezte valaki a Facebookon, és ez a kérdés nagyon is indokolt. Ám a baloldal hallgat.

(Külön)Vélemény

Szerző: Demény Péter
2015. június 10., 14:13

„A baloldal tehát joggal lázadozik, és joggal borul ki a Kerényi Imréktől meg a Nemzeti Dohányboltoktól. Csakhogy ő sem számolt el önmagával. Könnyű most olyan nagyvonalúnak lenni, miközben 2004-ben a legxenofóbabb érvekkel riasztotta el az embereket az »igen«-től. Egy rossz népszavazási kezdeményezésre a »szabadgondolkodó« baloldal úgy válaszolt, mintha egyetlen pillanatig sem gondolkodott volna szabadon. Szerintem most is nagyon szórványosan teszi ezt, és ennek megállapításához csak körül kell nézni. Hol vannak a nem-hisztérikus Bibók?

Nem azért emlegetem mindezt, hogy a mostani xenofóbiát védelmezzem. Azért emlegetem, mert nem véletlen, hogy sokaknak most tüntetniük kell. A szembenézés, az elemzés, az árnyalás munkáját éppúgy nem végezték el, mint ahogy azok sem, akik ellen most felvonulnak. Hogy csak a szőnyegen levő ügyről beszéljek, ha a jobboldal azt gondolja, a határon túli magyarok szüntelenül csabakirályfiznak és nemnemsoháznak, a baloldal viszont azt, a világon semmi jelentősége annak, hogy egy olyan országban élnek, melyben gyanúsakként tartják számon őket, és hogy olyan problémátlan dolog folyton egy kategória szimbólumaként megjelenni. A baloldal odavan a Kormányeltörésbenért, de semmit nem ért belőle. A baloldalnak mindegy, hogy valaki dél-koreai vagy erdélyi, magyar-e az anyanyelve vagy sem. A jog szempontjából persze mindegy: román állampolgár vagyok, holott csöppet se román. De azért nem bánnám, ha nemcsak a jog játszana szerepet, amikor hozzám viszonyulnak.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.