// 2026. október 16., péntek // Gál

Most mit mondjak, kérdi Ponta

// HIRDETÉS

Egy ország figyeli a miniszterelnöki mellébeszélések végjátékát.

Victor Ponta kormányfő, aki ellen pénzmosás és adócsalásban való részvétel miatt folytatnak bűnvádi nyomozást, decemberben azt mondta, lemond a kormány éléről, ha a DNA (Országos Korrupcióellenes Igazgatóság – a szerk.) ügyészei bűnvádi nyomozást indítanak ellene. Ponta a diaszpórában lezajlott szavazásra vonatkozó ügy kapcsán nyilatkozott, mely ügyben szintén a DNA ügyészei nyomoztak.

„Az biztos, hogy lemondok, ha a DNA kérni fogja a bűnvádi nyomozás megindítását ellenem. Hisz azért az nem működik, hogy hivatalában maradhat egy bűnvádi nyomozás alatt álló miniszterelnök”, mondta Victor Ponta decemberben, az Antena 3 stúdiójában.

Az elnök kérte Victor Ponta lemondását

Klaus Johannis arra kérte Victor Ponta kormányfőt, mondjon le, miután a DNA-s ügyészek elindították ellene a bűnvádi nyomozást. Amennyiben Ponta ezt elutasítja, az alkotmány szerint Klaus Johannis elnök felfüggesztheti a miniszterelnöki tisztségből.

Ponta ez év márciusában, a sógora ellen zajló vizsgálat kapcsán szintén azt nyilatkozta egy tévéműsorban, hogy lemond a miniszterelnöki tisztségről, ha ellene is bűnvádi nyomozás indul. „Ha olyan ügy lesz, melyben bűnvádi nyomozást indítanak ellenem, akkor nem maradhatok a miniszterelnöki tisztségben, nem magyarázkodhatok minden reggel, hogy mi a helyzet az üggyel. De remélem, hogy 2015-ben nem jogi eszközökkel váltanak le kormányokat. Hiszek abban, hogy ez nem történhet meg.”

Időközben a DNA ügyészei bűnvádi nyomozást indítottak Victor Ponta ellen abban az ügyben, melyben jó barátja, Dan Şova is érintett, akit néhány nappal ezelőtt a szenátusi PSD-s többség mentett meg a bilincstől.

„A korrupciós bűncselekmények részlegének ügyészei bűnvádi nyomozást indítottak Ponta Victor-Viorel, a tettek elkövetésekor ügyvéd, a Ponta Victor Viorel Egyéni Ügyvédi Iroda törvényes képviselője, Románia jelenlegi miniszterelnöke ellen, a következő bűncselekmények miatt: magánokirat-hamisítás (17 bűncselekmény); folyamatosan elkövetett adócsalásban való részvétel; pénzmosás”, áll a DNA közleményében.

Tehát annak ellenére, hogy parlamenti képviselő, Ponta nem rendelkezik mentelmi joggal. Az ügyészek elindíthatták Victor Ponta ellen a bűnvádi nyomozást az ügyvédként elkövetett tettek miatt, még akkor is, ha időközben parlamenti képviselő lett. Az alkotmány 72. cikkelye szerint: „A képviselők és szenátorok ellen bűnvádi nyomozás indulhat és bíróság elé állíthatják őket olyan tettekért, melyek nem a mandátum gyakorlása közben leadott szavazataikkal, vagy elhangzó politikai nyilatkozataikkal kapcsolatosak, de nem vethetők alá házkutatásnak, nem vehetik őrizetbe, vagy tartóztathatják le őket, ha a meghallgatásuk után ezt nem engedélyezi az a parlamenti ház, melynek tagjai.” Tehát folyhat bűnvádi nyomozás Ponta ellen, de ha az ügyészek házkutatást is akarnak nála tartani, őrizetbe akarják venni, vagy letartóztatnák, akkor ezt csak a Képviselőház engedélyével tehetik meg.

Az ügyészek ugyanebben az ügyben, de egy másik vádpontban megállapították, hogy „három érdekütközési bűncselekményben is folytatni kell a bűnvádi nyomozást Ponta Victor-Viorel ellen, melyek közül az egyik folyamatos (két tényálladék), és melyek kapcsolatban állnak azzal, hogy Románia miniszterelnöke”. E vádpont esetében az ügyészek nem indíthatták el a bűnvádi nyomozást, mert Victor Pontára érvényes a miniszteri felelősségről szóló törvény, a tetteket ugyanis a kormányfői mandátuma alatt követte el. A miniszteri felelősségről szóló törvény 12. cikkelye szerint: „Csak a Képviselőház, a Szenátus és Románia elnöke kérheti a bűnvádi nyomozás elindítását a kormány tagjai ellen, a tisztségük gyakorlása közben elkövetett tettek esetén.”

Bűnvádi nyomozás Ponta kormányfő ellen

A Turceni/Rovinari-ügy egy évvel ezelőtt indult, miután az ANAF (adóhatóság – a szerk.) 2011-ben több feljelentést is tett. Az ANAF akkor azt állapította meg, hogy mind a Rovinari, mind a Turceni energetikai komplexumnál olyan szerződéseket kötöttek, melyekkel megkárosították az államot. Két ilyen bejelentés a DNA-hoz került.

A nyomozók szerint a Dan Şova által Turceni-től és Rovinari-tól kapott összegek egy része állítólag Victor Pontához, pontosabban ez utóbbi ügyvédi irodájához került, aki tanácsadói szolgáltatást nyújtott Şova ügyvédi irodájának.

Azaz Ponta együttműködött az ügyvédi irodával, amikor ez utóbbi a Turceni-Rovinari energetikai vállalat érdekeit képviselte. Victor Ponta díja a Şova és Társai által a Târgu Jiu-i vállalattól kapott összeg 0,32 százaléka volt, legalábbis Dan Şova néhány héttel ezelőtt tett nyilatkozatai szerint.

A szenátor akkor azt is elmondta, hogy Victor Pontának semmi köze nem volt az ő ügyvédi irodája és a Rovinari-Turceni komplexum vezetősége közötti szerződésekhez. Azt azonban elismerte, hogy a kormányfőnek 2007 és 2008 között volt szerződése a Şova és Társaival. Úgy emlékszik, hogy Victor Ponta egy névleges összeget kapott, állítja a Digi24.

„Két bűnvádi ügyben működtünk együtt. Akkoriban Ponta volt az egyik legjobb büntetőjogi ügyvéd. Ponta névleges összegeket kapott. Bárki összehasonlíthatja a Ponta által a Şova és Társaitól kapott összegeket azzal, amit a Şova és Társai kapott a Turceni-től. A Ponta által a Şova és Társaitól kapott összeg a Şova és Társai Turceni-től származó bevételének 0,32 százaléka volt”, mondta Dan Şova.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
Krónika

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS