Románok Budapesten

„Évről évre egyre jobb könyvekkel gyarapszik a könyvtáram román polca, és ez a könyvfesztiválnak is köszönhető, amely rendszeresen látja vendégül a román szerzőket: idén nyolcan érkeznek, és ők lesznek a legnépesebb európai delegáció. Nem is tudom elmondani, hogy mennyire örülök ennek, hiszen épp ez az a tény, amely képes felülírni Funar vagy Vadim Tudor elmebajait, a diktatúra visszamaradt nacionalista-ízeit, a gyűlölködés reflexeit. A jó irodalom pillanatok alatt eltünteti a nemzetiszínű kukák rögeszméjét, a kétnyelvű feliratok mizériáit. Cinkosságot és közösséget teremt a felismeréssel, hogy mennyire közösek a problémáink gyökerei.

Itt lesz például Lucian Dan Teodorovici, akinek tavaly megjelent bravúros regényét (A bábmester börtönévei) Karácsonyi Zsolt ültette át magyarra. A román munkatáborokról, a negyvenes és ötvenes évekről, a bábkészítés rejtelmeiről szóló regény igazi olvasmány, letehetetlen könyv. És Dan Bănulescu, akinek tavaly, szintén a könyvfesztiválra jelent meg a regénye (Csókolom a segged, szeretett Vezérünk), az itteni kolléga, Demény Péter ihletett fordításában. S bár a könyvet a felénél leraktam, mégis lebilincselő volt az a gyilkos irónia és eredeti látásmód, amivel a diktatúra történetét megközelítette. Más kérdés, hogy számomra néha túl lengett az inga, ám ez az üdítő, friss hang néhány zseniális képpel és mondattal egészítette ki a Ceauşescu korszak még mindig nem befejezett tablóját. Most a Ki nyerte meg a vallások világháborúját? című drámájával ismerkedhetünk meg.

A már két-három magyar kötettel is rendelkező Dan Lungu és Matei Vişniec társaságában most Ioana Pârvulescu mutatkozik be a magyar olvasóknak. Az élet pénteken kezdődik a Typotex kiadó világirodalmi sorozatának darabjaként jön ki. A 19. század végének Bukarestjét bemutató regényt már felírtam a vásárlói bakancslistámra, rögtön Mariana Gorczyca könyve alá (Utolsó ütés). Bár a golf nem tartozik a szenvedélyeim közé, mivel a szerző is kulturális újságíró, így a Noran Libro gondozásában megjelenő regény kötelező olvasmány számomra.

S bár nagyon nem hiszek a népek barátságában, hiszen olyan látványosan beszéltek róla annak idején a barátság erőltetett és üres gesztusaival, ilyenkor mégis úgy érzem, a kulturális közösség nem üres szólam. Hiszen úgy tudom barátomnak Filip Floriant, Ştefan Bănulescut vagy Gabriela Adameşteanut, hogy sosem találkoztunk."