„Aki korrekten mér, az megállapíthatja, hogy amit Markó Béla és csapata kitűzött – az állami magyar egyetem kivételével – megvalósult. Az autonómia megvalósulásának esélye – aki akkor, 1993-ban józanul mért, tudhatta – akkor is csekély volt. S aki ma józanul értékel, megállapíthatja: geopolitikai rianások miatt most még csekélyebb.

Az újratervezés tehát szükséges. Miközben a távlati cél, az autonómia – hogy a szimbolikus politizálásnak is megtartsuk a pozitív hozadékát – marad, az RMDSZ-nek a megszerzett kisebbségi jogok megtartásán és kiszélesítésén kell munkálkodnia, illetve azokkal a szakpolitikai kérdésekkel kell foglalkoznia, amelyek meghatározzák a mindennapjainkat, s amelyek alapot jelenthetnek a jövőnek. Társadalmi, gazdasági, demográfiai, migrációs és oktatási kihívásokra kell adekvát választ adni, nehogy arra ébredjünk, hogy már nem is vagyunk itt.

És természetesen marad – az újratervezés ellenére – a máig megoldatlan feladat. Olyanná formálni az erdélyi magyar társadalmat, amilyennek rövid időre 1990 szeszélyes tavaszán láttuk: önösszeszedettnek, egymásrafigyelőnek. Ám a visszatérés csak idáig terjedhet ki. A mai erdélyi magyarság nem olyan, mint a tegnapi, és – szerencsére – nem olyan, mint a holnapi, de hogy milyenné válik, az attól is függ, hogy előre tudunk-e menetelni a gazdaságban, a kultúrában és a kérdés, amit a kolozsvári RMDSZ-kongresszus időszerűvé avat: a politikában. Tudjuk-e úgy korszerűsíteni az erdélyi magyar társadalmi törekvéseket, hogy azt ne önfeladásként élje meg a többség?

Ez a mi közös munkánk – politikusoké és a magyar közösség tagjaié – máig torzóban maradt. Markó Béla 1994-ben fogalmazta meg a máig érvényes társadalomszervezési programot: »Önmagunk megőrzése még nem elegendő. Önmagunk elvesztése nem lehet cél. Marad a megújulás.«

Ez azonban nagyobb kihívás, mint bármikor az elmúlt huszonöt évben. Mert van, ami nem változott; és van, ami igen. Hiszen amint Kelemen Hunor szövetségi elnök figyelmeztetett a kongresszust megelőző NOL-interjújában: megfigyelhető volt a demokratikus értékek hanyatlása, a keménykezű politizálás iránti hajlam és az ellenségkép-keresés fokozódása, a románok számára pedig kézenfekvő, hogy a magyar az ellenség. Mert az ellenségképet az erdélyi magyar az erdélyi magyarban véli megtalálni…”