„Annak a világ- és Nyugat-Európa-szerte tapasztalt bevándorlás- és másságellenesség, a jóléti sovinizmus modernkori megnyilvánulásának a magyarországi formája, amely a gazdasági válság kirobbanása óta fenekestől kezdi felborítani a hosszú évtizedeken át rögzült európai politikai viszonyokat és közhangulatot egyaránt.

Az erdélyi magyar sajtóban olvastam olyan megközelítést, miszerint  ez az eredmény »majdhogynem sokkoló és érthetetlen«, de többek között a kérdőív manipulatív voltának is betudható, annak, hogy a kérdésben eleve „erdélyi bevándorlóra” kérdeznek rá, valamint annak is, hogy Magyarországon »bizonyos (nemcsak szélsőjobbos és balos) körökben egyre nagyobb teret hódít a Fidesz-ellenesség, ha pedig gyűlölök valakit, akkor azt is utálom, akit ő szeret: ez esetben a határon túli magyarokat, akikhez egyébként sokan a kétharmad megnyerését társítják«, és benne van a magyarországi Fidesz-ellenes sajtó uszítása is.

Bizonyára mindebből bele lehet magyarázni dolgokat, de a valóság azért ennél sokkal árnyaltabb. És ezt annak a tizennégy éves tapasztalatnak a birtokában is állítom, amelyet erdélyi magyarként családostól Magyarországon élve szereztem.

Annyira naivak azért nem lehetünk, hogy azt higgyük, hogy bármiféle politikai lózung, mégha nemzetegyesítésnek is nevezik azt, hozzájárulhat egy szétfejlődő nemzet összetartozás-tudatának erősítéséhez. A szétfejlődés pedig tény, a történelem determinálta. Mindaddig, míg külön-külön országokban, más-más körülmények között élünk, más-más dolgok határozzák meg mindennapjainkat, jelenünket és jövőnket, addig önáltatás azt hinni, hogy ezt a determinációt alapvetően meg lehet változtatni, a szétfejlődést meg lehet fordítani. Lassítani talán igen, de visszafordítani jelen geopolitikai körülmények között nem. (Majd egyszer a ténylegesen határ nélküli közös Európában!)

Fájhat, ha bevándorlónak neveznek, de attól mi, erdélyi magyarok még valóban bevándorlók vagyunk Magyarországon. Nem a szülőföldünkre tértünk vissza, hiszen a szülőföldünk Erdély, más ország állampolgáraiként érkeztünk ide, s mi tagadás, általában gazdasági megfontolásból, egy jobb élet reményében. Persze vannak más indíttatások is (leginkább egészségügyiek), de azért már jó negyedszázada nem puszta életünket vagy identitásunkat mentjük például a Székelyföldről érkezve. »Gazdasági bevándorlóként« általában nem utcaseprésre, mezei vagy építkezési segédmunkára jelentkezünk, így igenis komoly versenytársai vagyunk a magyarországi munkakeresőknek, és azt, aki velünk szemben marad alul egy állásért való versenyben, egyáltalán nem vigasztalja erdélyi magyarságunk.

Ugyanakkor az sem titok, hogy nem új jelenségről van szó, románoztak bennünket a Fidesz-kormány és az újabban növekvő Fidesz-ellenesség előtt is kitartóan, a néhány százalékos pozitív vagy negatív kilengés általában csak a magyar társadalom általános hangulatát mutatja, nem valamiféle új trendet.”