„A világhatalmi státusát és megmaradt európai befolyási övezetét védeni akaró Moszkva azonban ezt a saját biztonsága elleni kihívásként értelmezi, ennek érdekében csatolta Oroszországhoz az 1954-ben Ukrajnának ajándékozott Krímet, amely stratégiai támaszpont az orosz haderő számára a NATO közvetlen közelében.

A saját érdekszféránknak tekintett »közelkülföld« elvét Washington is alkalmazza, ennek lehet a jele például az, hogy váratlanul megegyezett Kubával a fél évszázada megromlott viszony normalizálásáról. Az ok az lehet, hogy nem szeretné, ha Moszkva esetleg a régi jó barátság fölmelegítésének ürügyével megvetné a lábát Florida partjaitól mintegy 150 kilométerre.

Miközben a Nyugat Ukrajna felfegyverzését fontolgatja, és növeli csapatai számát Keleten, Oroszország a hagyományos erőkkel szemben fellépő, a »nemzeti értékek« megőrzését hirdető európai szélsőséges pártok támogatása révén próbálja ezen országokat destabilizálni, a polgárok szimpátiáját kivívni, illetve az Amerikával szembeni ellenérzést növelni. Pedig a fundamentalista terrorizmus és Kína felemelkedése mindkét fél számára veszélyesebb kihívást jelent egymásnál.”