Az első alkalom

„Aki ismeri az írásaimat-megnyilatkozásaimat, az talán megelőlegezheti nekem a tárgyilagosság vélelmét. Kétségtelenül nincsenek bizonyítékaim Nagy Zsolt ártatlansága mellett, mint ahogy az ellen a bíróságnak nincsenek szerintem; kétségtelenül sok és mély a korrupció ebben az országban, és ha hagynám elkeseredni magam, minden politikust a dutyiba kívánnék, korra, nemre, nemzetiségre, vallásra és cipőméretre való tekintet nélkül, hiszen bizonyos értelemben az egész politikai osztály bűne az, ami velünk történik; de kétségtelen az is, amit az egyik kommentelőnek válaszoltam egy korábbi cikkem kapcsán, és amit az interjúban is elmondtam: a korrupció olyan hívószó lett, mint régebben a kizsákmányoló volt – minden közszereplőre ráfogható, és attól kezdve az Isten irgalmazzon árva lelkének. A hangulat nem áll távol a letűnt idők koncepciós pereinek hangulatától.

Ez nem azt jelenti, hogy a tolvajokat védem. Azt jelenti, hogy az ártatlanokat védem. Sokan loptak, hogyne; ez azonban mégsem jelenti, hogy mindenki lopott. Az igazságszolgáltatásnak nem tesz jót, ha rétegekkel operál (»kizsákmányolók«, »korruptak«), mert ezek címkék, amelyek a bizonyítékokat is helyettesíthetik, sőt: bizonyítékként szolgálnak. Nem hiszem, hogy ártatlanok, és elismerem, hogy semmi dolga a törvénynek az én hitemmel – azok viszont, akik hiszik, hogy bűnösök, nem reflektálnak annyira saját hitükre.

Megértem a kiábrándulás sietős ítélkezését. Pontosabban: megértem a vágyat, mely sietősen ítélkezni akar bárki fölött, aki gyanúba keveredik. De ez mégiscsak olyan, mint amikor azt mondjuk, minden pap ellopja a holland segélyeket. Láttunk már karón tiszteletest, persze; de nem minden tiszteletes kucorog a kenetesség karóján.”