Lucian Boia: Mi a román? Római? Dák? Dákoromán?

Lucian Boia az egyik legdivatosabb román történész. Történelem és mítosz a román köztudatban című könyve viszonyítási pont lett a román történetírásban, egész sor új értelmezést nyújtva és számos vitát gerjesztve. Az egyik legvitatottabb kérdés a dákok és rómaiak szerepe Románia történelmében. A szerző România, ţara de frontieră a Europei (Románia, Európa határországa) című könyvéből próbáltuk kihámozni a történész véleményét.

„A román történészek, kevés kivételtől eltekintve, a XIX. századig hallani sem akartak a román nép bármiféle dák komponenséről. Decebal áldozata felesleges volt. A dákok eltűntek, semmi sem maradt utánuk. A románok tiszta rómaiak”, írja Boia az O insulă latină (Egy latin sziget) című fejezetben.

Egy közösség számára a „megalapítás” az, ami az anyakönyvi kivonat az egyén számára. Egy ilyenfajta irat nélkül nem létezel. Ezért ragaszkodnak a közösségek annyira az alapító mítoszokhoz.

„A reneszánsz ember számára, egész későig, a XVIII. századot is beleértve, a latin kultúra képezte bármilyen intellektuális képzettség alapját, a római történelem pedig látszólag meghaladhatatlan modellt képezett. Hogyan állhattak volna ellent a románok egy ilyen csábításnak? Az, hogy a románok számára ez a mitológia létfontosságú, nagyrészt bizonyos frusztrációknak és komplexusoknak tudható be. A korabeli két román ország, Havasalföld és Moldva viszonylag jelentéktelenek voltak Európa térképén, az Oszmán Birodalom alárendeltségében, és jogaikat gyakran megsértették az erősebb államok. Az erdélyi románok esetében a helyzet még súlyosabb volt: egy parasztokból álló népesség, akiket a magyar arisztokrácia ural. Hogy ne tűnt volna csábítónak a történelmen átívelő visszavágás? Ez a szerencsétlen helyzetben lévő nemzet valaha, a római ősein keresztül, a világ ura volt!”, magyarázza Lucian Boia.

Latin sziget a szláv tengerben

A latinista irányvonalat az Erdélyi iskolának nevezett áramlat folytatta és erősítette fel, egy kulturális és nemzeti mozgalom, melynek célja a románok felvilágosítása és annak elérése volt, hogy a románok ugyanolyan státuszt kapjanak, mint amilyennel a magyarok és a németek rendelkeztek.

„A latin, tisztán latin származásukat hangoztatták. Samuil Micu, Gheorghe Şincai és Petru Maior mindent elkövettek, hogy kiiktassák a dákokat és a románok latin tisztaságát domborítsák ki. Annak érdekében, hogy megszabaduljanak a dákoktól, a történészek egyszerűen kiiktatták őket (igazi irtóháborúk voltak), vagy számításba vették elmenekülésüket, elűzésüket Dácia területéről.

Az Erdélyi iskola a XIX. században nemcsak Erdélyben, hanem az egész román területen folytatta tevékenységét az 1870 utánig domináns helyzetben lévő latinista irányvonalon keresztül. A románok történelme a római történelem folytatásának tűnt. A románok rómaiak voltak, nem többek, nem kevesebbek.

A latinizmust a nemzeti ideológia XIX. századi megjelenése is táplálta. A románok a nemzetek korszakáig nem érezték szükségét, hogy egyértelműen elhatárolják magukat a körülöttük lévő szlávoktól. Ortodoxok voltak, akárcsak ők, a vallás és az annak megfelelő kultúra pedig többet számított, mint az etnikai eredet. A románok felfedezik, hogy ’latin szigetet képeznek egy szláv tengerben’, elszigetelten itt, Európa keleti részén”, írja még Boia.

Közeledés a dákokhoz

A latin purizmust a XIX. század közepe táján kezdik megkérdőjelezni. „Románia megalapításával (1859), a függetlenség (1877) és a királyság (1881) kikiáltásával a romának azt tapasztalták, hogy egyedül is boldogulnak, önmagukban is képviselnek valamit, nemcsak a rómaiakra támaszkodva. Elismerik, hogy túl kevés tiszta római telepedhetett le akkoriban Dáciában. A telepesek vegyes népesség voltak, akiket az egész római világból hoztak.

Végeztek a dákok „eltűnéséről” szóló mesével is. Bogdan Petriceicu Haşdeu nyelvész és történész 1860-ban közli a: Perit-au dacii? (Kivesztek a dákok?) című cikkét. Válasza egyszerű és logikus volt: a dákok nem tűnhettek el. A régészeti leletek aztán tárgyi bizonyítékokkal is alátámasztották ezt. A románok elkezdték nem szégyellni a dákokat.

Különösen Hérodotosz gétákat dicsérő szavait idézgetik: „legbátrabban és legderekabbak a trákok között” (ezt azonban kiemelték a szövegkörnyezetből; Hérodotosz valójában a géták görögökkel szembeni másságát hangsúlyozta ki, egyfajta primitív beütést náluk és reakcióik sokkal inkább érzelmi, mint racionális jellegét”, mutat rá Lucian Boia a România, ţară de frontieră a Europei című könyvében.

A történész folytatja: „Zamolxis igazi mintaeset. Szintén Hérodotosz Történelemében jelenik meg a színen. A történelem atyja azt mondja – bár ő maga sem hiszi igazán –, hogy ez a géta istenség ugyanolyan ember volt, mint bárki más, nevezetesen Püthagorasz filozófus rabszolgája; a halhatatlanságot hirdette a géták között. Mivel minden forrás görög (aztán római is), lehetetlen megmondani, miben állt a géták és a dákok valódi hite. Dáciában Zamolxis semmilyenfajta ábrázolásban nem jelenik meg, és nemcsak a rómaiak előtti korszakban, de a mindenféle istenségekben gazdag római Dáciában sem.

A dákok így kerülnek be a történelembe. A latinisták a nemzeti történelmet vagy a dák–római háborúkkal és Dácia rómaiak általi meghódításával kezdték, vagy éppenséggel Róma alapításával. De a XIX. század végétől a dákoké az első fejezet”, írja Lucian Boia.

A nyugat felé hajló románok a rómaiakat helyezik előtérbe. A nacionalistákat a dákok vonzzák

Az akkoriban írt legfontosabb szintézis, Alexandru D. Xenopol Istoria românilor din Dacia traiană-ja (A románok történelme a traianusi Dáciától), Kr. e. 513-tól kezdődik.

„Nem volt könnyű összebékíteni a rómaiakat és a dákokat, tehát melyikük élvez elsőbbséget? A románok rómaiak, ez már senkit sem tudott meggyőzni. A románok dáko-rómaiak, de inkább rómaiak, mint dákok. A románok egyforma mértékben dákok és rómaiak. A románok dáko-rómaiak, de inkább dákok, mint rómaiak. A románok dákok! Minden variánsnak megvoltak a maga hívei. A nyugat felé hajló románok a rómaiakat helyezik előtérbe. A nacionalistákat a dákok vonzzák”, írja Boia.

1900 környékén és még később is a domináns diskurzus még mindig a rómaiakat helyezte előtérbe. Romániában javában zajlott a modernizálódás és nyugatiasodás. Róma olyan jelkép volt, melyet nem lehetett figyelmen kívül hagyni, magyarázza a történész. Mircea Eliade nemzedéke, a 30-as évek fiatal értelmiségijei a dákokat már közelebb érezték magukhoz, mint a rómaiakat.

„A románok először rómaiaknak tartották magukat, aztán keresztülmentek a dáko-római szakaszon, hogy aztán eljussanak az elrómaiasodott dákokig. A románok ma inkább dáknak tartják magukat, mint rómainak.

Decebal visszavágott Traianusnak.

A kétezer évvel ezelőtti legyőzött mára győztes lett.

Elmentek egészen a rómaiak teljes kiiktatásáig. De a latinisták legalább a nyelvi érvvel rendelkeztek, mely a római eredet mellett szól. A dákistáknak, hogy meggyőzőek lehessenek, be kellett bizonyítaniuk, hogy a román nem a latinból származik, hanem a dák nyelvből, ami csak felháborodást vagy derültséget válthat ki a nyelvészekből. De a mitológia nem ismer nehézségeket. Egyes románok már tiszta dáknak tartják magukat (és úgy tűnik, nagyon sokan vannak).”

Ehhez Nicolae Densuşianu, egy fantaszta tudós, a Dacia preistorică (Őstörténeti Dácia) című vaskos kötet szerzője adta meg a hangot. Az információk és következtetések bizarr keverékéből származó tézise szerint 6.000 évvel Krisztus előtt Dácia volt egy Európát, a Földközi-tenger környékét, Egyiptomot, Észak-Afrikát és Ázsia egy részét magába foglaló világbirodalom központja. Innen, a Duna és a Kárpátok mellől áramlott szét az egész világba a civilizáció. A rómaiak ősei is innen indultak Olaszország felé.

Következésképpen nem a dákok kezdtek el latinul beszélni, hanem a latinok beszéltek dákul. A nyelvről mindenfélét el lehet mondani, azon egyszerű okból, hogy senki sem ismeri (kevés szó maradt fenn, de elég annak a következtetésnek a levonásához, hogy egyáltalán nem hasonlít a latinra!).

A nacionalista kommunizmus által a 70-es, 80-as években feltámasztott elméletek

A történész azt állítja, hogy a rómaiak elutasítása és a dák örökség túlzott hangsúlyozása a Nyugattal való szakítást és az autochtonizmusba süllyedést jelentették.

„A két világháború közötti időszakban ilyenfajta értelmezésre támaszkodott a szélsőjobboldal. Ezeket az elméleteket néhány évtizeddel később, a 70-es, 80-as években paradox, de megmagyarázható módon a nacionalista kommunizmus élesztette újra. Mindkét változatban a dákok egy magába, a specifikus értékeibe zárkózó Románia alátámasztásához kellettek. A latin sziget dák szigetté változott.

A kommunista ideológia a nacionalizmus fokozódásának szakaszában, 1980 környékén vetette be a dákokat. A Kommunista Párt Történelmi Intézete, mely addig a munkás- és forradalmi mozgalmak kutatásával foglalkozott, radikálisan irányt váltott és elkezdett az eredet kérdésével foglalkozni (elképzelhető, mekkora szakértelemmel). Újra felmelegítették Densuşianu téziseit, beleértve azt a híres érvet is, hogy a Traianus-oszlopon nem szerepelnek tolmácsok.

Ezáltal eltörölték a romanizálást, a rómaiak már csak ideiglenes hódítói voltak Dáciának. Ezzel szemben mértéktelenül felerősítik a dák civilizáció értékét. Egyetlen hiteles szakember sem tette magáévá a tiszta dákizmus tézisét. Ezt a kommunista párt aktivista álkutatói karolták fel, valamint különféle, történészi képzettség nélküli nacionalista értelmiségiek. Egyes románok hagyták magukat elcsábítani.”

A civilizációnál nem kevésbé csábító a civilizáció hiánya

„A románoknak megtanították, hogyan gondolkodjanak történelmükről. Amíg a románok rómaiak voltak, addig holmi barbárokként lenézték a dákokat. Aztán – a nemzeti-autochtonista logika szellemében – kiegyensúlyozódott a mérleg, sőt, elkezdett inkább a hajdanán lenézettek felé átbillenni. Ahogy nőtt a súlyuk a románok genezisében, úgy kaptak a dákok újabb civilizációs vonásokat. A szélsőséges változat a rómaiak elutasítása és a román nép tisztán dák eredete. Ez a fajta értelmezés a dák civilizációt is a legmagasabb szintekre emelte.

Ez a nemzeti mitológia nem a valódi Dáciából fakad, hanem Nicolae Densuşianu (1913-ban posztumusz kiadott) Dacia preistorică-jából. E szerint a dák terület volt az első nagy civilizáció bölcsője; minden innen származik és a rómaiak is innen indultak ki, itt váltak szét az európai nyelvek és kultúrák. Ilyen körülmények között mindenféle veszteség nélkül le lehetett mondani a rómaiakról. A civilizációnál nem kevésbé csábító a civilizáció hiánya: az emberi közösségek primitív, természetes állapota”, írja Lucian Boia a Două secole de mitologie naţională (Két évszázadnyi nemzeti mitológia) című könyvében.

Lucian Boia 1980-ban hozta létre a Nemzetközi Történetírási Bizottságot. 1993 óta ő az Imaginárius Történelmi Központ alapító igazgatója, és történelmet oktat a Bukaresti Tudományegyetemen. Boia románul és franciául egyaránt publikál.