Koszovó

„Várom, egyre csak várom, hogy az oly szívesen nyilatkozó vagy éppen nyílt leveleket fogalmazó erdélyi politikusaink közül valaki megtöri a csendet, és írni vagy beszélni kezd Koszovóról. Most, amikor újból divatba jött a téma, amikor a koszovói menekültek ezerszámra özönlenek át Magyarországra és onnan tovább.

Már csak azért is, mert hét esztendővel ezelőtt többen roppant értették Koszovót, illetve különösképpen székelyföldi vonatkozásait. Koszovó jó példa arra, hogy ha egy közösség saját magát akarja igazgatni, nagyon hangosan kell kinyilvánítania akaratát. A székely kisebbség úgy érzi, hogy a koszovói példa nyomán itt is küszöbön áll az autonóm székelyföldi régió kialakítása – ilyeneket és hasonlókat nyilatkoztak hét esztendővel ezelőtt a Székely Nemzeti Tanács vezetői. Sőt, arra sem ártana emlékeznünk, hogy a 2010-es tusványosi tábor egynémely koszovói-székelyföldi párhuzamot vonó politikusi szövegei nyomán a bukaresti parlamentben miként tajtékoztak a román honatyák.

Koszovó időközben elhalványodott, de a tavalyi skóciai népszavazás előtt néhány vezető székely fejben megint megkezdődött a skótok és a székelyek közötti párhuzamok felállítása. Közben, hogy külföldi modellekből hiányt ne szenvedjünk, tüntetésturisztikai benyomások eredményeként olvashattunk arról is, hogy a katalán példát kell követnünk. És a sorból nem felejthetjük ki a baszkokat, sőt a kanadai eszkimókat sem, hiszen székely vezetőink nyugatra és keletre, északra és délre mindenütt tanulmányozták az autonómiamintákat. És persze itt van Dél-Tirol, amelynek működési modelljét – nyilván, papíron – nagy vonalakban az RMDSZ székelyföldi területi autonómia tervezete is követi.

A sok-sok példálózást hallva, gyakran érzem úgy, hogy autonomistáink közül jónéhányan a szerencsétlenkedő, két ballábukkal is mindegyre egymásra taposó magyarországi baloldaliakhoz hasonlítanak, akik legszebb perceikben is vagy a külföldről érkező sültgalambot várják, vagy napokon át annak a magyarázatában lelik örömüket, hogy az ország miniszterelnöke miért csókolt kezet a német kancellárnak, és hogy halk avagy cuppanós volt-e a puszi.

Summa summárum: várom tehát, hogy a mieink, reményteljes kezdetek után, hét esztendő teltén, folytassák Koszovó és Székelyföld akkor megkezdett összehasonlítását.

Hogy elmondják és megírják: miért menekülnek a koszovói albánok a szabad, önálló és független tartományukból, ahol saját kormányuk és saját parlamentjük működik, és amelyet ráadásul a világ legalább száz országa elismert?

Nagyon szeretném, ha megmagyaráznák azt a sokat hangoztatott állítást is, miszerint a területi autonómia mindig és mindenhol magával hozza a gyors gazdasági fejlődést. De akkor miért nem jó ez a hatalmas lendület a koszovóiaknak?

Megtörténhetett, hogy az uniós és amerikai pénzeket nem beruházásokra fordították, hanem a vezetők kézen-közön eltüntették? Netán az önrendelkezés kimondásának diadalmas napjai után szétburjánzott a korrupció, és egymást nyomdosták a víz alá az albán forradalmárok?"