Várom tehát, hogy a mieink, reményteljes kezdetek után, hét esztendő teltén, folytassák Koszovó és Székelyföld akkor megkezdett összehasonlítását. Hogy elmondják és megírják: miért menekülnek a koszovói albánok a szabad, önálló és független tartományukból, ahol saját kormányuk és saját parlamentjük működik, és amelyet ráadásul a világ legalább száz országa elismert?
„Várom, egyre csak várom, hogy az oly szívesen nyilatkozó vagy éppen nyílt leveleket fogalmazó erdélyi politikusaink közül valaki megtöri a csendet, és írni vagy beszélni kezd Koszovóról. Most, amikor újból divatba jött a téma, amikor a koszovói menekültek ezerszámra özönlenek át Magyarországra és onnan tovább.
Már csak azért is, mert hét esztendővel ezelőtt többen roppant értették Koszovót, illetve különösképpen székelyföldi vonatkozásait. Koszovó jó példa arra, hogy ha egy közösség saját magát akarja igazgatni, nagyon hangosan kell kinyilvánítania akaratát. A székely kisebbség úgy érzi, hogy a koszovói példa nyomán itt is küszöbön áll az autonóm székelyföldi régió kialakítása – ilyeneket és hasonlókat nyilatkoztak hét esztendővel ezelőtt a Székely Nemzeti Tanács vezetői. Sőt, arra sem ártana emlékeznünk, hogy a 2010-es tusványosi tábor egynémely koszovói-székelyföldi párhuzamot vonó politikusi szövegei nyomán a bukaresti parlamentben miként tajtékoztak a román honatyák.
Koszovó időközben elhalványodott, de a tavalyi skóciai népszavazás előtt néhány vezető székely fejben megint megkezdődött a skótok és a székelyek közötti párhuzamok felállítása. Közben, hogy külföldi modellekből hiányt ne szenvedjünk, tüntetésturisztikai benyomások eredményeként olvashattunk arról is, hogy a katalán példát kell követnünk. És a sorból nem felejthetjük ki a baszkokat, sőt a kanadai eszkimókat sem, hiszen székely vezetőink nyugatra és keletre, északra és délre mindenütt tanulmányozták az autonómiamintákat. És persze itt van Dél-Tirol, amelynek működési modelljét – nyilván, papíron – nagy vonalakban az RMDSZ székelyföldi területi autonómia tervezete is követi.
A sok-sok példálózást hallva, gyakran érzem úgy, hogy autonomistáink közül jónéhányan a szerencsétlenkedő, két ballábukkal is mindegyre egymásra taposó magyarországi baloldaliakhoz hasonlítanak, akik legszebb perceikben is vagy a külföldről érkező sültgalambot várják, vagy napokon át annak a magyarázatában lelik örömüket, hogy az ország miniszterelnöke miért csókolt kezet a német kancellárnak, és hogy halk avagy cuppanós volt-e a puszi.
Summa summárum: várom tehát, hogy a mieink, reményteljes kezdetek után, hét esztendő teltén, folytassák Koszovó és Székelyföld akkor megkezdett összehasonlítását.
Hogy elmondják és megírják: miért menekülnek a koszovói albánok a szabad, önálló és független tartományukból, ahol saját kormányuk és saját parlamentjük működik, és amelyet ráadásul a világ legalább száz országa elismert?
Nagyon szeretném, ha megmagyaráznák azt a sokat hangoztatott állítást is, miszerint a területi autonómia mindig és mindenhol magával hozza a gyors gazdasági fejlődést. De akkor miért nem jó ez a hatalmas lendület a koszovóiaknak?
Megtörténhetett, hogy az uniós és amerikai pénzeket nem beruházásokra fordították, hanem a vezetők kézen-közön eltüntették? Netán az önrendelkezés kimondásának diadalmas napjai után szétburjánzott a korrupció, és egymást nyomdosták a víz alá az albán forradalmárok?"
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
A szegények eközben tovább polarizálódnak, radikalizálódnak, a nyugati civilizáció pedig weimarizálódik.
A szegények eközben tovább polarizálódnak, radikalizálódnak, a nyugati civilizáció pedig weimarizálódik.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
A Vinted nem csak azért megy nagyon, mert olcsón kapjuk meg a kiszemelt termékeket, hanem mert izgalmasak azok a történetek is, amelyek egy-egy tárgyhoz tapadnak. Ez pedig sokat elárul az európai iparról is.

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...
Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...
A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.
A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.